Kyungsoo semmi furcsát nem csinált, viszont egy idő után
legjobb barátja kihúzta belőle, hogy azon az éjszakán bizony nem egy lány
ismerhette meg a fiú állati oldalát. Ehm, akit mások nem korlátoztak, ugyebár…
Baekhyun csak elpartizott – meg persze nekem keresztbe
tett –, iszogatott, leállt mindenkivel fecsegni, szinte a fél életét elmesélte
egy idegennek, a pohárhoz és minden más tárgyhoz is nagy beleéléssel beszélt,
mintha azok bármikor is meg tudtak volna szólalni a gyárakból való kikerülésük
óta.
És maradtam én, aki azt hitte, semmivel sem tudják őt
csesztetni. Persze tévedtem, még szép, hogy belekötöttek abba, hogy mennyire
józan maradtam, és amikor bepróbálkoztam volna egy csajnál, nem jött össze.
Ezek tényleg úgy csináltak, mintha nem Baekhyun hibája lett volna! Gonoszak…
egytől egyig, mind az öten GONOSZAK!
– Unatkozok.
– Tanulj!
– Éhes vagyok.
– Tanulj!
– Aludni akarok.
– Tanulj, nem hallod?
– Mit?
– Chanyeol, kérlek – sóhajtott egy nagyot a szobatársam,
unott tekintetét rám emelte. Szemeimet megforgatva az ágyra dőltem, a plafont
kezdtem fixírozni. Ujjaimmal a hasamon doboltam, egy teljesen random, saját
magam által kreált kis dallamot kezdtem dúdolni hozzá.
Tényleg tanulnom kellett volna, de se erőm, se kedvem nem
volt hozzá, így hát maradt a szórakoztassuk Chanyeolt opció. Nekem tetszett,
de hogy Baekhyunt kezdte idegesíteni, az is biztos. Sejtésem perceken belül
beigazolódott.
– Ha ennyire nem akarsz tanulni, akkor legalább maradj
csendben, mert nekem a hét vége felé lesz egy zh-m, amire kellőképp fel
szeretnék készülni.
– Ahj, de mit kezdjek magammal? – nyöszörögtem lányokat
megszégyenítően, tisztára egy kis hisztis öt évesnek tűnhettem. Mélyről jövő
sóhaja nem sejtetett semmi jót.
– Fogd magad, menj le a társalgóba, esetleg az ebédlőbe,
vagy menj át Sehunékhoz, vagy… nem tudom – fújtatott, a könyvében egy egészen
új oldalra lapozott.
Válaszom csak egy hangos morgás volt, az ágyról
felpattanva megigazítottam a félrecsúszott paplant. Ekkor pillantottam meg a
szekrény mellé betámasztott gitártokot, amit a beköltözés napja óta elő sem
vettem. Szembogaraim azon nyomban felcsillantak, nagy hévvel rántottam ki az
ágy és a szekrény közül a felfedezett tokot. A rendbe szedett takaróra
fektettem, a cipzárt kihúzva emeltem ki belőle a hangszert, ami már oly régóta
az első számú szerelmem. A húrokat megpengettem, ellenőrizve, hogy hangolásra
szorul-e a kincsem, vagy sem.
– Hűűű, tudsz gitározni? – csendült fel Baekhyun
meglepődöttséggel teli hangja, mire arcomra egy szerény mosoly kúszott.
– Aha – válaszoltam.
– Woaahh, játssz nekem valamit!
Bár tudtam, hogy kérésnek szánta, ajkai közül még is egy
parancsoló mondat csúszott ki, ami újabb vigyorgásra késztetett.
A gitárt megfogva, arcvonásaimat rendezve komoly
tekintettel fordultam felé, majd helyet foglalva az ágyamon, keresztbe tettem a
lábamat, hogy a hangszert meg tudjam támasztani a combomon.
– Te nem tanulni akartál? – vontam föl egyik
szemöldökömet, számat eközben elhúztam. Megilletődve öltött piros színt orcája.
Direkt váltam ennyire rideggé, kíváncsi voltam, hogyan fog reagálni az
ilyesfajta válaszokra, s kérdésekre tőlem. Magamban mosolyogva konstatáltam,
eléggé meglepi ez a viselkedés.
– Öhm, de, viszont még élőben soha nem hallottam
gitárszót.
– Ne – meresztettem rá elkerekedett szemeimet.
– De.
– Ne.
– De!
– Ne…
– Chanyeol!
– Ne mondd már! – legyintettem, arcomra a hitetlenség óriási betűkkel rá volt írva.
– Nem szokásom hazudni.
– Megleptél – nevettem fel zavartan, mire bőrének színe
még jobban elvörösödött. Tudom, nem volt szép dolog kinevetni, de annyira
vicces arcot vágott, hogy automatikusan fájdult bele rekeszizmom a látványba.
Tekintetét lesütve a lap szélét kezdte morzsolgatni, mire a vihogást
abbahagyva, gitárral a kezemben odamentem hozzá, majd helyet foglaltam
közvetlen mellette.
Félve pillantott rám.
Félve pillantott rám.
– Na, akkor most kapsz tőlem egy személyre szabott,
exkluzív koncertet – villantottam rá mosolyomat,
reménykedve abban, hogy ezzel oldom a feszélyezett hangulatot.
Elfoglaltam a játékhoz megfelelő pozíciót, majd pár
másodperces gondolkodás után megszólaltattam a húrokat. Egy régebbi szám
dallama ékelte be magát az elmémbe, amit még a gimi ideje alatt tanultam,
hosszú-hosszú időt áldozva rá.
Egyszer-egyszer felpillantottam Baekhyun arcára, s
boldogság fogott el, ahogy csodáló tekintetét rajtam legeltette, ámulattól
eltátott szájjal pásztázta hol az arcomat, hol az ujjaimat, melyek a húrokon
játszottak. Már ezért is megérte az a kósza, gitáros gondolat.
– Még! – jelentette ki határozottan, mialatt az ölében
pihenő könyvét becsukta, s maga mögé téve teljesen ignorálta azt. A vigyort az
arcomról lehetetlen lett volna levakarni, kérését teljesítve játszottam tovább,
egészen addig, míg ujjaim fel nem mondták a szolgálatot.
– Hogy tetszett? – kérdeztem mosolyogva. Bár képéről már
rég leolvastam a választ, én még is az ő szájából szerettem volna hallani.
– Ez… ez… Szavakat nem találok rá! Eszméletlen volt!
Szemei gyémántként csillogtak, vigyora minden másnál
hatalmasabb és – ami a legfontosabb – őszintébb volt. Leírhatatlanul jól esett
tőle.
– Köszönöm – biccentettem fejemmel, amolyan jelképes
meghajlásképp.
– A zh után feltétlen meg kell tanítanod! – szegezte
felém vékony, görbe mutatóujját, tekintete komolyságot sugallt.
– Rendben – egyeztem bele hezitálás nélkül.
– Jaj Chanyeol, olyan ügyes vaaaagy! – tört ki belőle egy
rajongókat megszégyenítő kiabálás, eddig magában elnyomott énje egy
szempillantás alatt előbukkant a rejtekéből. Felnevettem.
– A sok gyakorlás
meghozta a gyümölcsét.
– Kérlek, áruld el, miért nekem kell ezt átvinni
Sehunnak? – álltam csípőre tett kézzel, kérdőre vont tekintettel Baekhyun
előtt, ki már vagy két órája újból a könyve felett gubbasztott. Figyelemre sem
méltatva lapozott, hatalmas sóhaja után végül válaszolt.
– Mert én nem érek rá.
– Ahj!
– Ne kezdd már megint – sóhajtott újból. – Azt hittem
abbahagytátok az ellenségeskedést és megbékéltetek egymással.
– Nincs vele bajom, csak egyszerűen idegesít a tudat,
hogy egy légtérben van velem, és néz, és beszól, és hozzám beszél é—
– Pofa be! –
Erőteljes hangja belém fojtotta a mondat többi részét.
– De Baekhyuuun…
– Nem, Chanyeol, nincs semmi féle Baekhyun!
– Baek…
– Se Baek!
– Baekkie…
– Chanyeol!
– Jó, oké, értettem.
A csatát elvesztettem, a tudatát nagy nehezen fogadtam
csak el. Egy szúrós pillantással illettem Baekhyunt, még mielőtt végleg
becsuktam volna magam előtt az ajtót.
– Rohadj meg! – morogtam fejemet a falapnak döntve,
mélyről jövő sóhajomat lassan eresztettem ki magamból.
Tehát lássuk a
tervet; ezt szépen átviszem Sehunnak, a kezébe adom, megköszöni – vagy nem –,
én visszajövök, és újból szép és jó minden. Igen-igen, ez tökéletes!
Eltávolodva az ajtónktól léptem balra két-három lépést,
és már ott is voltam a keresett bejárata előtt. Elfintorodva ütöttem
öklömet az ajtónak, bebocsájtásra várva rendeztem arcvonásaimat. A túloldalról
egy kisebb párbeszédet hallottam, majd egy „Kapd már be, hogy nem vagy képes
felállni” végszó után nyílt az ajtó. Luhan közömbös tekintete fogadott, de mikor
meglátta, hogy a vendég én vagyok, arcizmai ellágyultak, mosoly szökött
tökéletes arcára.
– Szia! – köszöntött kedvesen, az ajtót kitárva előttem
beinvitált.
– Halihó! – A szobába beljebb lépve egyre több minden
tárult szemeim elé. A helyiség ugyanolyan volt, mint a miénk, annyi
különbséggel, hogy Sehun felén a ruhák össze-vissza voltak, míg Luhan területén
minden szép, katonás sorba volt rendezve.
– Nem akarok zavarni, de Baekhyun küldött valami órai
vázlatot. – Kimért lépésekkel környékeztem meg Sehunt, ki a világgal mit sem
törődve, hason fekve olvasta a saját könyvét, ami így első látásra ugyanolyan
lehetett, mint Baeké. Amint meghallotta az utolsó két szót, rám sandított,
lomha mozdulatokkal oldalára fordult, s tenyerét felém nyújtotta.
Összeszűkített szemekkel, kételkedve eresztettem a kezéhez a lapot. Ciccegett egyet,
ujjaim közül kikapva a vázlatokat hátára gördült, s elfelejtve, hogy ott állok
fölötte és meg kéne köszönnie elmélyedve olvasni kezdte a sorokat. Szívesen,
te paraszt.
– Chanyeol, nem kérsz valami kaját? – zavarta meg a tekintet
általi gyilkolást Luhan, kedves kis kérdése hallatán egész alakommal felé
fordultam.
– Nem, köszi – biccentettem mosollyal az arcomon.
Esküszöm, két ember volt, aki miatt folyton vigyorogtam;
az egyik, becses nevén Baekhyun, a másik pedig Luhan volt. Miattuk valahogy
mindig jobb kedvem lett, a negatív érzelmek csillapodtak bennem, akárhányszor
összetalálkozott valamelyikükkel a tekintetem. Varázslat, semmi kétség.
– Biztos? Nem rég hoztam a kajáldából, még meleg –
noszogatott, miközben a hűtő melletti kispolcról levett két műanyag
dobozkát. Hezitálva ugyan, de egy lépéssel közelebb mentem a fiúhoz.
– Hát jó – adtam be a derekamat, amint megláttam, hogy
mit tartalmaz az átlátszó tetejű tartó. Luhan mosolyogva nyújtotta felém egy
műanyag villával egyetemben.
– Azt hittem, azt nekem vetted – csendült fel Sehun monoton,
semmit mondó hangja, ezzel lerombolva mindennemű jókedvemet. Ledermedtem egy
pillanatra, s kérdő tekintettel Luhanra sandítottam.
– Aki bunkó, az nem érdemli meg – vetette oda könnyedén,
egy határozott mozdulattal a markomba tuszkolta az ételt. Sehun felhorkant,
gyilkos pillantásával szó szerint felnyársalt. Csak egyetlen egy másodperce
akadt össze a tekintetünk, mégis beleborzongtam abba az undok nézésbe. Egy
emberrel sem találkoztam még rajta kívül, aki ennyire csontig
hatolóan gonoszan tudott volna nézni.
– Ezt megjegyeztem, hyung!
– Tedd azt – sóhajtott a kedvesebbik fiú. – Gyere,
Chanyeol, hagyjuk őt itt, úgy sem foglalkozik velem már órák óta.
Nagyokat pislogva hagytam, hogy csuklómat megragadva
kihúzzon a szobájukból. Még mielőtt végleg magára hagytuk volna Sehunt, kaptunk…
azaz a szobatársa kapott tőle egy kedves Szopj le, Luhan! megjegyzést, de a
fiú mit sem törődve ezzel könnyű szerrel becsapta az ajtót.
– Néha meg tudnám fojtani – engedett ki magából egy
feszült sóhajt, mialatt utunk az emeleten lévő kanapéhoz vezetett.
Ez a garnitúra a személyes kedvencem volt, ugyanis, mikor tanultam általában kiültem oda, s nyugodtan, zajtól mentesen tudtam koncentrálni a lapra leírt mondatokra. Eleinte azt hittem, a kollégium nyüzsögni fog, de kellemesen kellett, hogy csalódjak, hiszen alig járkált egy-két diák a folyosón, vagy az épületben, így a kanapét simán ki tudtam sajátítani.
Ez a garnitúra a személyes kedvencem volt, ugyanis, mikor tanultam általában kiültem oda, s nyugodtan, zajtól mentesen tudtam koncentrálni a lapra leírt mondatokra. Eleinte azt hittem, a kollégium nyüzsögni fog, de kellemesen kellett, hogy csalódjak, hiszen alig járkált egy-két diák a folyosón, vagy az épületben, így a kanapét simán ki tudtam sajátítani.
– Nem értem, hogy vagytok ti jóban – osztottam meg vele
azt a gondolatomat, ami már az első találkozásunk óta az elmémbe lopta magát.
Piciny mosolyát követően leült, én mellette foglaltam helyet, kezemben az egy
főre szóló étellel.
– Régóta ismerjük egymást, így egyértelműen én tudom a
legjobban, hogy milyen is ő valójában. Igaz, elsőre kissé rideg és flegma, de
ennek bőven megvannak a feltett „Miért?” kérdésre a válaszai – nézett rám
komolyan, tekintetében milliónyi érzelemmel. – Furcsa egy ember, nem enged közel magához sok
mindenkit, de akik bebocsájtást nyernek az ő saját kis világába, azokat
tényleg nagyon szereti, tiszteli és becsüli, annak ellenére is, hogy olykor a
modora hagy némi kivetnivalót maga után.
– Érdekes.
– Az, de ha jóba akarsz vele lenni, akkor állnod kell a
sarat, és nem szabad annyiban hagyni ezt, csak azért, mert bunkón viselkedik veled.
Megértem, rosszul esik, de ha egy idő után látja, hogy még mindig a barátja
szeretnél lenni, akkor előbb-utóbb úgy is megenyhül. Hidd el, száz százalékosan
így van ez. Úgy ismerem, akár a tenyeremet… sőt – mosolyodott el hirtelen. –,
talán még annál is jobban!
Luhan monológja közben arcának minden egyes apró
szegletét tanulmányoztam. Úgy beszélt a legjobb barátjáról, mintha a
legcsodálatraméltóbb személyről tartana kiselőadást. Szemei büszkén csillogtak,
az a kedves és őszinte mosoly pedig ott bujkált szája szélében.
– Hiszek neked – bólintottam végül. – Csak tudod,
Baekhyun kedvessége után nagyon meglepett Sehun. Bár vicces, mert azzal az
idiótával találkoztam először, szóval…
Luhan elvigyorodott.
– Baekhyun jó arc, nála jobbat nem is kaphattál volna szobatársnak.
Nagyon közvetlen, és ahogy látom, te is az vagy, szóval tökéletesen összepasszol
a személyiségetek, annak ellenére, hogy a „szabály” szerint, az ellentétek
vonzzák egymást – tartott egy kisebb elemzést kettőnkről, amit vigyorogva
hallgattam végig. – Amúgy én örülök neki, hogy Baek végre talált magának egy
olyan személyt, akivel lehet a nap huszonnégy órájában…
– Miért mondod ezt így? – kérdeztem hirtelen,
szemöldökeim az egekbe szaladtak.
Mindeközben a kajás doboz tetejét hangtalanul és feltűnés mentesen műtöttem le a műanyag tartóról. Amint megszabadultam a felesleges tárgytól, villámat beleszúrva a tésztába elkezdtem enni a nekem ajándékozott ételt.
Mindeközben a kajás doboz tetejét hangtalanul és feltűnés mentesen műtöttem le a műanyag tartóról. Amint megszabadultam a felesleges tárgytól, villámat beleszúrva a tésztába elkezdtem enni a nekem ajándékozott ételt.
– Tudod, elég idegesítő volt egy időben, mikor folyton
Sehun körül legyeskedett – sütötte le tekintetét, mondata fokozatosan halkult a
végére.
– Féltékeny voltál?
– Te nem lettél volna az?
– De, valószínűleg az lettem volna.
– Na, látod. – Elkomorult arca újból visszanyerte
ragyogását. – Szóval köszönöm, hogy vagy neki, és nem kell azon idegeskednem,
hogy mikor csapja le a kezemről a legjobb barátomat.
– Ha Sehun igazán szeret, akkor sosem pártol át valaki
máshoz – mondtam komolyan, úgy, mintha a világ legszimplább dolgát ejtettem
volna ki ajkaim közül.
– Igaz, de jobb elkerülni a bajt, nem de?
– De bizony!
Luhannal órákon keresztül ültünk a kanapén, beszélgetve,
a vacsorát habzsolva, sokat nevetve és egymást jobban megismerve. Ő általa több
mindent megtudtam a többiekről, ami úgy éreztem, nagyon sokat segített, hiszen
beszélni és jó témát találni igen nehéz dolognak bizonyul manapság. A legtöbb
kérdésemet Baekhyunról tettem fel, a róla szóló információk keltették fel úgy
isten igazából a figyelmemet. Luhan sok mindent tudott róla, így nem rejtve
véka alá a tudását, szinte úgy elregélt Baekhyunról mindent, mintha egy lapról
olvasta volt az egészet. Hálás voltam neki, hiszen rengeteg új dologról tudomást
szereztem a szobatársammal kapcsolatban.
Én már sírok a nevetéstől :"DDD teljesen feldobtad az estémet, komolyan mondom :DD Mikor lesz folytatás? Már nagyon várom! *-* :3 Csak így tovább, Sok sikert! :3
VálaszTörlésHahaha:D Ennek örülök:) Őszintén? Fogalmam sincs, de már gondolkoztam rajta. Talán majd ha elkap ismét az ihlet, és össze tudom úgy fűzni a szálakat, hogy kiegészítsék egymást a részek, akkor majd írok tovább. Köszönöm szépen*-*
Törlés