4. Fejezet

– Nem tudom, ez jó ötlet-e – pillantottam fel hezitálva az előttem toporgó fiúra. Haja már tökéletesen be volt lőve, lábhoz simuló farmerje olyan volt, mintha csak neki, milliméter pontossággal csinálták volna, egyszerű, kockás ingje pont annyira volt felül kigombolva, hogy atlétájának a nyaki részét még épp észrevegye mindenki. Jól nézett ki, ez nem vitás.

– Milyen pasi vagy te, Chanyeol? – rúgott egyet a bokámba, mire mérgesen odébb löktem őt.

– Olyan, aki nem szeret feltűnősködni – válaszoltam monoton hangvételben, a zöld, egyszínű pólót lehúzva magamról az ágy végébe dobtam.

– Olyan sok jó cuccod van, miért nem tudsz egy normális fölsőt választani?

– Ne legyél olyan, mint az anyám – forgattam meg a szemeimet, miközben felálltam az ágyról, s a szekrény elé beállva elkezdtem nézegetni, hogy milyen más pólót lehetne felvenni, ami Baekhyunnak is elnyeri az ízlését.

Szavaimat ignorálva arrébb állított a ruharengeteg elől.

– Mondjuk ez! – húzott ki egy fehér, V kivágású pamut rövidujjút, amit azon nyomban a felsőtestemhez nyomott. Felhúzott szemöldökkel néztem gondolkodó arcát.

– Na?

– Jó lesz, vedd föl – adta az utasítást, és addig el nem mozdult előlem, míg magamra nem erőszakoltam a pólót. El is felejtettem, hogy nekem ilyenem is volt.

Elismerően végigmért, arcára kiült egy picike mosoly, s mikor tekintetünk összetalálkozott, halk kuncogása töltötte be a szobát.

– Ezzel a vigyorral hódítani fogsz – mutatott az arcomra, majd pillanatok múlva visszafordulva a nyitott ajtók felé találomra kihúzott egy amolyan szürke zakóféleséget. Hozzám vágta, a parancs mindeközben ugyanaz volt, mint előbb. Engedelmes kisgyerek módjára egy nyikkanás nélkül belebújtam, kigombolva hagytam.

– Tetszem? – kérdeztem szemöldök húzogatva. Baek felnevetett, de bólintott.

– A végén még beállok a lányok soraiba.

– Ó, attól félek én is – löktem el magamtól a vállánál fogva, mire elkapta az alkaromat és magához rántott, egy szoros öleléssel díjazott. Nem értettem, miért kaptam, de eszem ágában sem volt rákérdezni. Jól esett a közvetlensége. Hosszú karjaimmal átölelve vékony testét jó alaposan megnyomorgattam őt, egészen addig nem engedtem el, míg kiabálása egy-két oktávval magasabban nem csengett a füleimben.

– Idióta, hát kinyírsz, mielőtt elkezdődne az este! – csapott rá a vállamra, nevetve fogadtam mérgelődését.

– Nem tennék ilyet – fordultam az ágy felé mondandóm közben. A telefont megtalálva elsőnek a jobb farzsebembe csúsztattam azt, a pénztárcám a bal oldalit foglalta el, a szobát nyitó kártya pedig a zakóm bal mellrészére varrt kis zsebet mondhatta a magáénak.

A tükör elé beállva felvettem a fésűt a markomba, hajkoronámon párszor átmentem rajta, hogy egyenes, sima és gubanc mentes legyen. Másodpercek töredéke alatt végeztem ezzel a rövidke művelettel, tükörképemre vigyorogva megbizonyosodtam arról, hogy nem tűnök olyan borzasztónak, sőt, egész vonzónak találtam magam abban a pár szekundumban.

– Az egész estét a tükör előtt akarod tölteni, vagy—

– Nyugi, megyek már – fojtottam Baekhyunba a szót, még egy utolsó pillantást vetve a cuccaimra és magamra kisétáltam a szobából, és megvártam, míg bezárta az ajtót.

– Sehunéknak nem szólunk? – érdeklődtem, amint könnyű szerrel elsétáltunk az ő ajtajuk előtt. Baekhyun megvonta a vállát.

– Minek? Tízre van megbeszélve a találkozó, és most van… – vette elő a telefont a zsebéből. Amint leolvasta percre pontosan az időt, rám pillantott. – 21:56. Ne aggódj, általában időre ott vannak… ha Luhanon múlik – tette hozzá mérgelődve. – Sehunnak egy élet, de komolyan – forgatta meg hatalmas, csokoládé barna szemeit. Elmosolyodtam. Sok mindent tudott róluk, biztos tényleg nagyon régóta ismerhette őket. Átfutott egy kósza gondolat az agyamon, miszerint utána érdeklődök a dolgoknak, de valami végül azt súgta, nem kell ezzel foglalkoznom, így hát hamar el is kergettem a felvetésemet.

Mikor leértünk az aulába, Baekhyun fogta magát és kiviharzott az épület bejárata elé. Felvont szemöldökkel mentem oda az ajtóhoz, de eszem ágába sem volt, hogy kimenjek mellé megfagyni. Az üvegen keresztül vigyorogtam rá, miközben ő is mosolygott. Percek múlva természetesen az a mosoly egy fintorrá nőtte ki magát, ajkai elkékültek, teste vacogni kezdett.

– Baekhyun, gyere már be! – mutogattam az ajtó melegebbik oldaláról, de ő fittyet hányva a kézjelekre, tovább didergett a bejárat előtt. Ez hülye?

– De hideg van, basszus! – Nagy erővel feltépte az ajtót, jégcsappá változva beállt mellém, s úgy reszketett, mint a nyárfalevél.

– Miért volt erre szükség?

– Csak leteszteltem, mennyit bírok kint.

– Idióta.

 – Azt hittem, jobb idő van – sóhajtott, s körbe fordult párszor a tengelye körül. – Nem vagyok őrült!

– Veszem észre… - néztem rá lemondóan. – Mellesleg Sehunnal meg Luhannal mi van? Már… - ellenőriztem le az időt. – Tíz múlt három perccel.

– Ahh, nem hiszem el – mérgelődött hangosan, a mobiljáért nyúlva abbahagyta a furcsa mozgássorozatát. Mielőtt még tárcsázott volna, a lift felcsendült, pillanatok múlva két ismerős alakot szúrtam ki, mögöttük pedig két olyan srácot, akiket még életemben egyszer sem láttam.

– Nézd már Baek, kikkel találkoztunk – vigyorgott Sehun, s maga mögé mutatott. Baekhyun arca felderült, olyan volt, mintha kicserélték volna. Lepacsizott a – számomra – teljesen idegen emberekkel, kik ezután felém fordultak. Az alacsonyabbik szemei hatalmasak voltak, haja kicsit kócos, ajkai vastagok, mik jelen pillanatban egy mosolyra húzódtak tükörsima arcán.

– Kyungsoo – mutatkozott be hosszas bámulás után. Biccentettem felé egy „Park Chanyeol” mondattal.

A másik öt centivel lehetett magasabb, ajkai neki is húsosak voltak, bőre egy aprócska árnyalattal sötétebb, mint nekünk, de annyira nem volt szembetűnő a különbség.

– Jongin – intett felém, amire szintúgy válaszoltam, mint Kyungsoonak.

– Na, mehetünk? – ment az ajtóhoz Sehun, és nagy lendülettel kitárta előttünk azt. A kinti szellő egyszeriben csak megcsapott, mitől megborzongtam, gerincem vonalán végig futott a hideg. Kedvem lett volna elhordani azt a taknyost mindenfélének, de türtőztetve magam csak egy kisebb bokán rúgással díjaztam cselekedetét, mikor elhaladtam mellette.

– Chanyeol, gyere ideeeeeee! – üvöltött a szobatársam, kinek már bőven volt a fejében, míg én visszafogva magam, egy-egy kortyot ittam csak mindenből.

– Igen? – Lépteimet szaporázva siettem oda hozzá, amint elcsíptem azt a pillanatot, hogy kibillen az egyensúlyából. Karját épp hogy el tudtam kapni, visszaállítottam a két lábára. Szemei tompán csillogtak, arcáról a vigyort nem lehetett volna levakarni, kezéből pedig a poharat lehetetlenség lett volna kivenni.

– Mondjad, miért szóltál? – rázogattam meg egy kicsit a vállát, hogy rám figyeljen.

– Hívtalak?

Hatalmas szemeit rám meresztette, úgy méregetett, mintha nem is ismerne.

– I-igen.

– Akkor nem tudom. – Vállát megvonva belém karolt, a piás asztal felé húzott.

– Baekhyun, szerintem neked már nem kéne többet inni – mondtam határozottan, ujjai szorításából kiszabadítottam a műanyag poharat.

– Neked kell, te pöcs! – A hátamra csapva a képembe vigyorgott. Megrökönyödve pislogtam rá, de időm nem volt felfogni, hogy mit csinál, már is tuszkolta a markomba a poharat.

– Én nem—

– Lazulj már el, basszus! Legyen emlékezetes az esténk, jó? – bólintottam. – És most, azt szépen megiszod, utána pedig jössz velem egy körre… mármint itt – mutatott az üvegekre, miután felfogta nagy nehezen, hogy a kijelentése elég kétértelmű volt.

– Legyen – adtam be a derekamat végül, amit egy hatalmas öleléssel díjazott.

Már nem is emlékszem rendesen, hogy mi mikor történt, a percek és az órák egybemosódtak, csak azt vettem észre, hogy egy igen csinos lány vonaglik előttem, míg nekem eszméletlen nehezemre esett tartanom az egyensúlyomat. Így visszagondolva oltári gáz volt, de akkor piszkosul tetszett.

– Channie! – A hang irányába fordulva azonosítottam be, hogy minden örömömet megzavaró idegen nem más, mint Sehun, kezében két pohárral, amiből az egyiket egyből felém nyújtotta. Hezitálás nélkül fogadtam el az újabb adag alkoholt, pillanatok alatt kiittam a pohár egész tartalmát. Az üres műanyaggal a markomban táncoltam tovább az ütemre, míg a hölgyemény készségesen simult hozzám egyre többször és többször a négy perces szám alatt, ezzel hergelve engem, és az éledező férfiasságomat.

Körbepislogtam, s amint kiszúrtam egy hímnemű egyedet a közelben, elkaptam a karját, és odahúztam magunkhoz.

– Van itt valahol, valamilyen, akármilyen szoba? – üvöltöttem a fülébe, bár így sem tudtam teljesen túlkiabálni a zenét. A pasas hevesen bólogatott, az emelet felé szegezte mutató ujját. Vigyorogva megköszöntem, fejemet visszafordítva kiszemelt lány felé elkaptam a csuklóját, majd a lépcső felé kezdtem húzni.

– Hova megyünk? – bújt hozzám szorosan, arcát a nyakamhoz nyomta, ajkait bőrömhöz érintette. Kirázott a hideg, felhevült állapotomat ha akartam volna sem tudtam volna rejtegetni.

– Hát arra, föl – válaszoltam bugyután, alapozótól ragacsos arcára adtam egy csókot.

Még mielőtt úgy isten igazából a lépcsőfokokra tehettem volna a lábamat, valami ünneprontó elkapta a csuklómat, s kihúzott az újdonsült áldozatom karmai közül. Csalódottan és mérgesen szemeztem Baekhyunnal, aki büszkén mosolygott rám.

– Mi van már?!

– Nem fogsz megdönteni egy csajt sem! – emelte fel fenyegetően a kezét.

– Miért nem?

– Mert… - Nyakamat elkapva odahúzott magához, ajkai szinte már hozzáértek a fülcimpámhoz. – Lotyókkal nem érdemes kezdeni, hidd el!

– Aish, Baekhyun! – ütöttem bele a vállába, majd hirtelen felvezettem tenyeremet a tarkójára, izzadságtól enyhén nedves tincsei közé túrva ott tartottam magamnál. – De most úgy áll, mint a cövek! – morogtam idegesen és frusztráltan, mialatt szabad kézfejemmel a becsesebbik testrészem felé mutogattam.

– Az jó dolog! – válaszolt. – Na ide figyelj! – szorított meg erősebben, egyensúlyából majdnem megint kibillent, de hatalmas szerencséjére belém tudott kapaszkodni – Nekem ilyenkor az a stratégiám, hogy fogom magam, leülök, és... Várj, követed amit mondok? Érted, az első lépéseket?

– ÉRTEM!

– Szóval leülök, előveszem, és add—

– Fejezd be! – tapasztottam be cserfes száját, így tanácsa végét már sajnos nem tudtam meghallgatni –  Idióta, nekem lett volna egy CSAJ. Vágod?  EGY CSAJ, aki ezt mind megcsinálja helyettem! – adtam a tudtára a jelenlegi helyzetemet. Nem válaszolt, halk kuncogása ennek ellenére a fülemben csengett. Nagy sóhajomat követően visszanéztem, hogy a lány ott van-e még a lépcsők előtt, ahol hagytam. Pechemre persze már eltűnt, pár emberi testtel arrébb fedeztem csak fel, ahogy egy tök idegen pasi karjai közt mosolyog és táncol. Mérgesen fordítottam vissza Baekhyunhoz a fejemet.
– De ha nekem holnapra nem múlnak el úgy isten igazából a vágyam legapróbb jelei, akkor esküszöm, hogy rajtad vezetem le...

– Nyugalom! Nyugalom! – vigyorgott rám, hajamat megsimogatta.

– Utállak.

– É—

– Fúj, baszd meg! – kúszott arcomra egy hatalmas fintor, ahogy kiszúrtam Luhant és Sehunt egymás szájában kutakodni. Sosem ítéltem el azokat, akik a saját nemükhöz vonzódtak, de ezt így élesben látni teljesen más érzés volt.

Baekhyun is végül odapillantott, és amint meglátta szörnyülködésem tárgyait, elröhögte magát.

– Amúgy – rakta kezét a vállamra, figyelmem egyből felé irányult. –, totál hetero mind a kettő, csak amikor sok bennük a pia, nem tudnak különbséget tenni, hogy a másik melyik nembe tartozik, és mivel úgy is jóban vannak, egymásnak esnek – magyarázta nagy beleéléssel az előttem álló „rosszakaróm”.

– Ja, totál heterok…

– Akkor tudod, hogy baj van, mikor már másokat is be akarnak vonni – nevetett.

– Kérlek szépen, kerüljük el őket az este folyamán! – néztem rá könyörögve, tenyereimet összetéve. Mintha meg sem hallotta volna, elnézett a vállam fölött, csillogó, hatalmasra kerekedett szemekkel. Összezavarodva megfordultam.

– Ne csessz ki velem – motyogtam a félmeztelen Jongin felé meredve, ki éppen arra készült, hogy a farmerjának gombját kibújtassa a helyéről.

– Jongin! Jongin! Jongin! – kántálta mellettem Baekhyun, izgatottságát nem leplezve ugrált a tömeggel egyetemben. Még egy ideig sokkolva figyeltem a merész fiút, majd mikor Baekhyun megragadta a kezemet és a barátja biztatásába invitált, kicsit hezitálva, de végül belementem én is. Bár ne tettem volna…