3. Fejezet

– Egy picit… halkabban – nyögtem erőtlenül, kómásan, mire a szoba új lakója megugrott, szívére helyezett kézzel felém fordult, szemeit nagyra meresztette.
Jobb kézfejemet előhúzva a takaró alól intettem neki, majd végtagomat visszadugva a paplan alá belenyomtam arcom egyik felét a párnába.

– Annyira sajnálom! – szabadkozott, mialatt odasétált elém, ezzel eltakarva a Nap langyos sugarait, mik eddig arcomat cirógatták.

– Semmi baj.

Hatalmas ásításomat követően feltornáztam magam ülő pozícióba, s az új fiút kezdtem bámulni, ki megilletődve pislogott rám.

– B-Baekhyun – nyújtotta felém a kezét.
Arcomból kitűrtem az összes zavaró hajszálat, ásításom közepette elkaptam a kézfejét. Bőre puha volt és selymes, keze kicsit csontos, hideg és vékony. Olyan érzést keltett bennem, mintha egy halottnak mutatkoznék be.

– Chanyeol – villantottam egy apró mosolyt felé.

– Ne haragudj, tényleg – sütötte le a tekintetét, miközben elvált tőlem, és visszasétált a saját felére, hogy folytassa az ügyetlenkedését.

– Hagyd csak, úgy is fel kellett volna kelnem.

Bő két perc után így is tettem végül. Kikászálódtam a puha dunyha alól, beágyaztam és minden gátlásomat levetve átöltöztem előtte. Úgy éreztem, nincs okom szégyenlősködni, mindketten férfiak vagyunk, akkor meg? De rá kellett jönnöm, hogy Baekhyun valahogy nem igen értett egyet velem, ugyanis mikor rám sandított, teljességgel meglepődött és olyan feltűnően gyorsan kezdett el pakolni, mint eddig még soha az elmúlt percekben.

– Na és, mikor jöttél? – kezdeményeztem egy újabb beszélgetést, idegesített a némasága.

– Este. Olyan éjfél lehetett, már nem emlékszem pontosan.

– Tényleg? – huppantam le az ágyra, mikor már úgy éreztem, hogy rendbe szedtem magam teljesen.

– Aha – válaszolt tömören. Azt hittem, nem fogja folytatni, így hát agytekervényeimet megtornáztatva újabb és újabb kérdéseket gyártottam magamban. – Mellesleg örülök, hogy nem keltettelek fel, egész este azon paráztam, hogy nehogy nekem itt megijedt, vagy valami. – Megeredt nyelvvel szőtte tovább a beszélgetős szálat.
Elmosolyodtam.

– Nagyon ki voltam, szóval esélytelen lett volna, hogy felkeljek.

– Persze – ült le végül ő is az ágya végébe. – Egyedül nekem köszönheted, hogy nyugodtan álmodozhattál egész éjjel.

– Óh, a kis kedves.

– Bizony – bólintott. – Most én jövök – döntötte oldalra a fejét, kezeivel maga mögött megtámaszkodott. – Idevalósi vagy?

– Nem. Innen van egy falu úgy három-négy órára – saccoltam az időt, amiben nem voltam teljesen biztos.

– Hűű, az sok.

– Tudom – sóhajtottam. – És te?

– A városban lakom – biccentett fejével az ablak felé. – Nem akartam otthon maradni, szóval gondoltam felnőttként viselkedve elszáműzetem magam egy koleszba. Eddig tetszik.

– Azta! – ámuldoztam. – Semmi pénzért nem jöttem volna ide a helyedben.

Vállait megvonta, elmosolyodva nézett rám.

– Hát, én megtettem. De örülj, legalább van egy oltári szobatársad!

– Megtiszteltetés.

– Te ismered Sehunt? – húzódott egy aprócska fintor az arcomra. Baekhyun felhúzott szemöldökkel rám sandított, lépteit lassította.

– Már hogy ne ismerném! Ezer éve ismerem azt az idiótát.

– Óh…

– Volt szerencséd hozzá talán?

– Ami azt illeti, igen.

– Ne aggódj, annak ellenére, hogy néha egy tapló pöcs, nagyon jó fej, én bírom. – Mondata hallatán elmosolyodtam, valamilyen oknál fogva jó érzéssel töltött el, hogy egyrészt így vélekedett róla.

Amúgy történetesen az említett szamárhoz tartottunk éppen a kollégium körüli mászkálásunkból. Baekhyun minden áron körbe szeretett volna nézni a környéken, s annak ellenére, hogy én ezt már tegnap megtettem, vele tartottam. Bár nem értettem, hogy minek megyünk, elvileg idevalósi, és aki idevalósi, az tudja, hogy mi fán terem még akár ezen a városrészen is. Sokat gondolkoztam azon, hogy rákérdezek, de végül arra jutottam, ráhagyom az egészet.

– Amúgy most minek akarsz beszélni vele? – kíváncsiskodtam tovább.

– Az esti programról lenne szó – válaszolt, kabátjának cipzárját lehúzta. Amint beértünk az épületbe én is levedlettem magamról a sállal együtt. Vastag dzsekivel a kezünkben álltunk be a liftbe, s hezitálás nélkül Baekhyun megnyomta a hatodik emeletet szimbolizáló gombot.

– Mi lesz este?

– Megyünk bulizni – pillantott rám pajkosan csillogó íriszekkel. Megilletődve kezdtem birizgálni a kötött anyagdarabot, válaszom csak egy ügyetlen bólintás volt.

– Te is jössz, mielőtt még mondanál bármit is! – Mutatóujját rám szegezve elvigyorodott, majd arcom látványán felnevetett. Szólásra nyitottam a számat, és még mielőtt ténylegesen is megnyikkanhattam volna, a lift jelzett, hogy felértünk a szintünkre.
Sehun ajtajáig meg sem álltunk, ez idő alatt Baekhyun még szóval tartott egy-két lényegtelen dologgal.

– Ha jól tudom, Sehun volt akkora mázlista, hogy a legjobb barátját kapta – súgta oda, miközben öklét finoman a falaphoz verte.

– Öhmm… Valami Lulut?

– Jaja – bólintott.

Apró kis beszélgetésünket az ajtó nyílása szakította félbe.

– Áh, Baek – vigyorgott a szöszi, s amint tekintete rám vándorolt, gúnyosan elmosolyodott. Esküszöm, mindjárt betöröm az orrát. – Cső, Yeol.

– Hali – biccentettem felé.

– Na, szóval akkor áll a ma este?

– Még szép! – bólogatott hevesen Sehun.

– Remek – húzódott egy mosoly Baekhyun arcára. – Akkor, tízkor a lenti bejáratnál.

– Jó. Chanyeolt is hozd – illetett egy másodpercnyi figyelemmel. Nem viccelek, tényleg olyan apró pillantást vetett rám, hogy ha nem szuggerálom eléggé, észre sem veszem.

– Luhan is jön?

– Milyen kérdés ez? – váltott hangszínt szekundumok alatt. Elmosolyodtam reakcióját látva. Tényleg nagyon jóban lehet azzal a Lulu vagy Luhan vagy Lunemtudom sráccal, ha az érzései ilyen rohamtempóban megváltoznak miatta. Bár Sehun nem volt a szívem csücske, ezt még is valahogy nagyra értékeltem benne. Legbelül én is egy ilyen barátra vágytam.

Még egy-két szót váltottunk Sehunnal, s mikor már csukta volna be az ajtót, Luhan hangját hallottuk felcsendülni, ahogy az ő Sehun-ah-ját várja vissza. Baekhyunnal telibe röhögtük a srácot, beljebb tolakodva intettünk a könyv fölött gubbasztó fiúnak, ki először meglepődött, majd mosollyal az arcán viszonozta a gesztust. Nem törődve a szöszi káromkodásával, odamentem Luhanhoz és illedelmesen bemutatkoztam neki. Azt vártam, hogy olyan stílusú legyen a gyerek, mint Sehun, de miután pillanatok múlva sem hagyta el ajkait egy gonosz mondat sem, elkezdtem kételkedni, hogy ez biztos, hogy az a Luhan, aki Sehun legjobb barátja és egyben a szobatársa is? Túl kedves.

– Majd este beszéltek, Chanyeol, menj már ki! – lökdösött a szoba másik tulajdonosa az ajtó felé, ahol aztán Baekhyun karon ragadott és a saját szobánk felé húzott.

– Annyira nem passzolnak azok ketten össze – osztottam meg vele az első gondolatomat, amint becsukódott az ajtó.

– Hát, tudod, az ellentétek vonzzák egymást. – Válaszát követően megvonta a vállát, mosolyogva huppant le a saját ágyára. Telefonját előkapva eldőlt a takarón, minden figyelmét a kütyünek szentelte.

Vegyes érzelmekkel az arcomon vettem vissza a kabátot és persze az elmaradhatatlan sálat is. Az éjjeliszekrényről elvettem a pénztárcámat, hogy megnézzem, mennyi pénzem maradt még. Fellélegezve vettem tudomásul, nincs miért aggódnom, kihúzom még ezzel egy darabig. A szoba falára felakasztott tükör előtt kicsit összeborzoltam világosbarna tincseimet, majd a sálat felhúzva az orromig, elindultam az ajtó felé.

– Hova mész? – vont kérdőre Baek, amint tekintetét rám szegezve meglátta, hogy elmenős ruhába állok a nyitott ajtó előtt.

– Nem messze innen van egy kajálda – vontam vállat. – Éhes vagyok, úgy hogy hozok valamit.

– Óh, értem.

– Jössz velem? – tettem fel végül az ominózus kérdést, reakcióját várva nekidőltem a falapnak. Egy kicsit habozott, végül egy bólintás kíséretében felállva elkezdte magára aggatni a meleg cuccokat.

– Indulhatunk – tárta ki előttem rendesen az ajtót, ezzel előreengedve ő zárta be a kis kártyájával.

Ebben a két napban annyit sétáltam, mint eddigi életem során egyszer sem; ki a szobából, le az étterembe, aztán vissza a szobába, elmenni Baekhyunnal valahova, találkozni a seggfej barátjával, vissza a szobába, menni fürdeni és a többi.

– Van valami furcsa a tekintetedben – állapította meg Baekhyun, amint a kollégium bejárata előtti lépcsőkön sétáltunk lefele. Meglepődve sandítottam rá, vállamat megvonva értetlenül pásztáztam barna íriszeit.

– Mindig ilyen vagyok – motyogtam sálam rejtekében.

– Igaz, még csak ma találkoztunk rendesen, nem tudhatom, hogy milyen vagy valójában. Ne haragudj – zavarba jőve biccentett egyet, majd szemeivel a szürke betont kezdte bűvölni.

– Öhm… Semmi gond – válaszoltam halkan, bizonytalanul.
Figyelmem még felé irányult egy ideig, miközben fejemben visszhangzottak a szavai: Van valami furcsa a tekintetedben. Mire akart ezzel célozni? Ekkor villámcsapásként hasított elmémbe a felismerés. Lehet, azért, mert nem szedtem be se tegnap este, se ma reggel a gyógyszert? Szaggatott sóhajomat követően próbáltam kiűzni elmémből ezt a felvetést. Addig-addig kántáltam magamban, míg nem egyszer csak megszűnt ennek a gondolata.

– Chanyeol, hahó! – böködte vállamat Baekhyun. – Te jössz, mondjad már, mit szeretnél!

– Igen? – Pislogtam nagyokat, úgy éreztem, mintha az utóbbi pár percet kivágták volna az elmémből. Fel sem tűnt, hogy már az étterem pultja előtt álltunk. Nagy sóhajomat követően végigfuttattam szememet a menüsoron. Nem tartott sokáig a keresgélés, a választásom ugyanarra esett, mint amit tegnap ettem. Az eladó morgott egy keveset, de aztán kiadva nekünk az ételt elkérte a pénzt, és újult erővel, kamu mosollyal az arcán fordult a következő vendéghez.

– Farkas éhes vagyok már – mondtam elváltoztatott hangon, a becsomagolt ételt a kezemben szorongatva. Baekhyun elnevette magát az éhség okozta reakcióm hallatán, megsimogatta a hátamat.

– Öt perc és visszaérünk, addig kibírod, nem?

– Nem.

– Hát pedig de! – jelentette ki határozottan, lépteit megszaporázva sietett előre. Meglepődtem, hogy ott hagyott, majd mikor észbe kaptam, utána mentem.

– Most miért megyünk ilyen gyorsan?

– Hogy ne ess neki itt az utca közepén a kajádnak – kacsintott. – Látod, milyen figyelmes vagyok?

– Óh, igen Baekhyun, az vagy – helyeseltem, vállát átkaroltam. Nem szólt semmit, egy mosollyal az arcán pislogott fel rám.