8. Fejezet

November tizenötödike volt, a mi naptárunkban egy hatalmas, piros betűs napként feltüntetve. Szó szerint, ugyanis Baekhyun a szobában lógó naptáron átírta a számokat piros filctollal, hogy még véletlenül se felejtsük el ezt a szent dátumot. És ha ez még nem lett volna elég, a tizenötödike előtt álló kisnégyzetek vastag vonalakkal ki voltak huzigálva, jelölve ezzel azt, hogy hány napunk maradt.

Ma reggel vigyorogva húztam ki a hónap tizennegyedik napját.

– Héttől van kapunyitás – néztem az öltönyét próbálgató Baekhyunra. Egy másodpercre akaratlanul is, de elidőzött tekintetem az elegáns fiú kinézetén. Barna hajához passzolt a fehér ing és a fekete zakó kombinációja, szintén sötétben pompázó nyakkendőjével megtoldva az összképet, már-már a tökéletes szó jutott az eszembe. Remekül nézett ki.

– Igen, ezt eddig én is tudom.

– Az elején unalmas dolgok lesznek – futtattam végig szemeimet a következő sorokon. – Az előcsarnokban tíztől megy majd a buli, a díszaulába is kábé ilyentájt kezdődik az élet.

– És előtte?

– Előtte nincs semmi érdekes.

– Mutasd! – majd a nyakkendője megkötésével végezve odajött hozzám. Helyet foglalt mellettem, én pedig átnyújtottam neki a laptopot. Figyelmesen átolvasta a program teljes egészét, egy-kettőnél rábökött a képernyőre, hogy ő azt márpedig meg akarja nézni.

– Ha a többiek is belemennek, akkor felőlem mehetünk.

– Jó – bólintott, azzal elhagyva mellőlem a helyet visszasétált a tükrös szekrény elé.

Nem szándékosan, de tekintetemmel végigkövettem Baekhyun kecses lépéseit. Ha akartam volna se tudtam volna levakarni róla a szemeimet. A passzos fekete nadrág tökéletesen simult vékony lábaira és fenekére egyaránt, a hozzá felvett kigombolt zakó, és a nadrágjába betűrt ing pedig csak fokozta a hatást. Mi lett volna, ha… Jó, ezt inkább ne feszegessük, túlságosan is elkalandoztam.

Halk sóhaj szökött ki ajkaim közül.

Megértettem, hogy a nők miért találják olyan vonzónak, ha egy férfi alkalmi ruhát visel.

– Remélem, a csajok is úgy fognak falni a tekintetükkel, mint most te – mondta, de csak később jutottak el szavai az agyamig. Ezt követő kacagása ébresztett rá arra, hogy már percek óta nem csináltam mást a bámulásán kívül.

Kínos.

– Bocs, Baek, megmozgatod a fantáziámat – vontam vállat, tettetett komolysággal felpattantam az ágyról, és a saját szekrényemhez mentem. Próbáltam menteni magamat, ezért az tűnt a legkézenfekvőbbnek, ha beszállok én is a játékába.

– Ha már itt tartunk… Nem ártana felöltöznöd, mert így elég… szóval…

– Szexi vagyok, mi? – sandítottam rá a behajtott szekrényajtó elől, mire csak bólintott. Egyetlen egy boxer volt mindaz, ami takart csupasz testemből valamit, így szegény pára azt sem tudta, hogy hova nézzen. Elvigyorodtam, szemétkedésem csúcspontját megtoldottam egy felé küldött puszival, és hogy ne legyen elég neki ennyi, nyelvemet végigvezettem felső ajkam vonalán egy kacsintás kíséretében. Hangos nevetés bukott ki belőlem, miután Baekhyun szó szerint rám csorgatta a nyálát.

– Látod? Nekem nem is kell felöltöznöm. Már most látom rajtad, hogy legszívesebben r—

– Nem látsz te semmit, idióta!

Belém fojtva a mondat további részét, hozzám dobta a szekrényéből hirtelen kikapott pólóját. Váratlanul ért, és nem tagadom, megijesztett vele.

– Fáj az igazság? – nyúztam tovább, hiszen Baekhyun csesztetéséből sosem elég. Feszült sóhaja jelezte számomra, hogy nemsokára végzek az összes idegszálával.

– Mindjárt neked fog fájni valami, de az nem az igazság lesz – morogta orra alatt, és hirtelen kaptam még egy pólót az arcomba.

Egy mosolyt intéztem Baekhyun felé, majd a szekrényből kivéve egyből az ágyra fektettem az öltönyömet. Szobatársamhoz hasonlóan nekem is egy lábhoz simuló nadrág alkotta a szett alsó részét. Az inget betűrtem, a zakót pedig rávettem, és csak két helyen gomboltam be középen. Mikor már kezdtem volna örülni, hogy kész vagyok, éreztem, hogy valami még hiányzik, és ez akkor tudatosult bennem száz százalékosan, mikor belenéztem a tükörbe. Több perces gondolkozás után jutott csak eszembe, hogy lehet, tudok valamit a hiányzó nyakkendő hollétéről. Kezeimet magabiztosan csúsztattam a zakó zsebeibe, majd egy félmosoly görbült arcomra, amint ujjaimmal kitapogattam a finom anyagból készült kiegészítőt. Jobb kezembe vettem, felemeltem a fejemet, egyenesen farkasszemet néztem önarcképemmel. A gumis szalagot széthúztam, ezáltal könnyen rá tudtam húzni a nyakamra, nem akadt el koponyám felénél. Az ing gallérja alá rejtettem, a masni pedig megkapta az előkelő pozíciót, eltakarva ezzel a legelső fehér gombot. Szerencsére már olyan sokszor használtam, hogy a rugalmas anyag az idő múlásával kinyúlt, és már nem éreztem a fojtó érzést, mint a legelső alkalommal.

– Na, milyen? – sandítottam Baekhyunra, és végigsimítottam a zakó anyagán.

– Egész jó.

– Háháhá – vigyorogtam önelégülten, a tükörhöz visszafordulva még megigazítottam magamon az öltözékemet. Szerintem… Eszméletlenül festettem.

Mr. Park, akárcsak egy előkelő úriember, aki után a lányok háromszor is megfordulnak. Ó, igen!

– A fodrász hatra volt megbeszélve, és most van öt óra harminckét perc – adta a helyzetjelentést Baekhyun.

– Nincs messze, nem? – néztem rá felvont szemöldökkel, majd még egy utolsó pillantást vetve magamra, becsuktam a szekrény mindkét ajtaját.

– Múltkor negyed óra volt busszal.

– Szuper, akkor indulhatunk is.

– Várj! – Határozott hangja megállított. – Mit beszéltünk meg a srácokkal, mikor találkozunk?

– Konkrétan nem beszéltünk meg semmit.

– Akkor majd útközben kitaláljuk.

Mindketten felvettük a fekete cipőnket, jó melegen felöltöztünk és elindultunk a közeli buszmegállóhoz. Majdnem a koliban felejtettem a pénzt és a telefont, de nagy szerencsémre még idejében kapcsoltam, és visszamentem értük. Szerintem mondanom sem kell, futottunk a buszmegállóba, hogy elérjük a legközelebbi járatot. Nagy kő esett le a szívemről, mikor ugyanabban a pillanatban értünk oda, mint a busz. Felszálltunk, elfoglaltunk egy kétszemélyes helyet, és a negyed órás út folyamán egyszer sem szóltunk egymáshoz. Nekem jól esett csendben lenni, Baekhyun pedig lebeszélte az estét a srácokkal. Mikor a megérkeztünk a célnak kitűzött megállóba, leszálltunk és elindultunk a fodrászüzlethez. Még az előzőhéten bejelentkeztünk mindketten, szóval nem kellett ott kuncsorognunk, hogy vegyenek fel a listára. A pár perces séta alatt megtudtam Baekhyuntól, hogy Jongin anyukája fodrász, és ő csinálja meg a többiek haját. Mielőtt még reklamálni tudtam volna, hogy elhozott az isten háta mögé, azt mondta, ahova mi megyünk, az egy nagyon jó üzlet, és amúgy is hat fiú haját több idő lett volna megcsinálni egy embernek, ott meg két fodrász vesz minket kezelésbe, hogy időben meglegyünk. Ezek információk birtokába jutása után úgy éreztem, nincs okom a panaszkodásra.

A fodrászszékben ülve döbbentem rá arra, hogy az ott töltött idő alatt csupán egyszer kérdezte meg a nő, hogy mit szeretnék pontosan. Annyit feleltem, hogy praktikus legyen, amúgy meg rá bízom. Nem akartam kétségek közé hajszolni, biztos volt már sok olyan vendége a mai nap folyamán, aki fél óráig magyarázta a különböző lehetőségeket a hajával kapcsolatban. Megkímélve a hosszas gondolkozástól, imádkoztam, hogy olyan legyen, amilyet a kollégiumban elképzeltem. A hatás kedvéért még a szemeimet is lehunytam, hogy meg meglepetésként érjen a legvégén. Persze az ideiglenes vaksággal nem járt együtt a némaság, szóval tartva a nénit (és Baekhyunt is), be nem állt a szám. Lehet, csupán azért beszéltem annyit, mert ideges voltam, és ahogy belegondoltam, hogy hova megyünk az este, izgatottabb lettem, nem tudom. Baekhyun halk kuncogása volt beszédem háttérzaja.

– Kész! – jelentette be megkönnyebbülve a fodrász, rá pár pillanatra pedig már én is megszemlélhettem az alkotását.

– Hűűűűűű – ámulva másztam bele a tükörbe, minden egyes nézetből szemügyre vettem a beállított frizurámat. Nem történt akkora ordináré változás, de nekem ez valahogy még is nagyon-nagyon tetszett. (Biztos azért, mert soha nem hordtam máshogy a hajamat, csak félig a szemembe lógva.) Az alapjáraton homlokomat takaró tincsek most az ég felé meredtek a szokásos elválasztástól jobbra, míg baloldalt – szerencsére – nem lett lenyalva, némi tartást kapva, vagy fél kiló hajlakk rá lett fújva.

– Örülök, hogy tetszik.

– Köszönöm, nagyon jó lett!

A következő másodpercben Baekhyunra irányult a figyelmem. Az elválasztásnál volt neki is megigazítva, ezen kívül más eltérést nem tapasztaltam. De nem is kellett volna neki több. Lehengerlő volt.

A fodrász nénik voltak olyan kedvesek és az elkészített munkák teljes árának a tizenöt százalékát elengedték. Baekhyunnal nem győztünk hálálkodni, és egy utolsó meghajlás után, visszaöltözve a meleg cuccainkba, elhagytuk a fodrász szalont. Utunk ismételten a buszmegállóba vezetett.

– Nem tudtak ellenállni nekünk – dünnyögte elégedetten Baekhyun a sálja mögül. Arcomra egy hatalmas vigyor kanyarult, jobb kezemet felé nyújtva mutattam, hogy csapjon bele. Az utca sötétjében lepacsiztunk, hangos nevetésünk követte mindezt.

– Fél hét múlt, ami azt jelenti, hogy ha visszaértünk, még be tudunk ugrani a koleszba – mondta a kétfős csapatunk informátor fele.

– Rendben.

A megbeszélt esti „kettőig-nem-fogok-ellátni” terv ugyanis úgy szólt, hogy fél nyolckor találkozunk a park kollégium felőli bejáratánál. Nem tudom, miért pont ott, Baekhyunék szervezték. (Nekem beleszólásom egyáltalán nem volt, de mindegy, ez nem fontos.) Szóval a csapat egyesülésekor iszogatunk kicsit a természet lágy ölén (elvileg Jongin szerzett valami jó cuccot, szóval nem lesz gond), aztán pedig még két lábon megpróbálunk eljutni a bálig, ahol szintén iszunk, partizunk és csajozunk, majd ha kiéltük magunkat, tovább állunk… még piálni. Hát igen, ilyenek egy tökéletes este alaposan megszervezett részletei. Már az eleje kecsegtetőnek bizonyult, hát még milyen lesz az egész kimenetele! Egy pillanatra még izgulni is elkezdtem, holott nem szokásom az ilyesmi.

A buszon ülve volt időm gondolkodni, és arra jutottam, hogy bármi legyen, nem én leszek a legjózanabb, mert nem fogom megint elviselni, hogy ezzel csesztetnek egy héten át. Na, meg az a fail eset, azzal a lánnyal… úristen! Na, olyan sem lesz többet.

– Állj föl, Chanyeol! Most szállunk.

A félig felfogott mondatok hallatán felpattantam a helyemről, és a megszokott alacsony termetű fiú mellé sétáltam. Kicsit úgy éreztem magam, mintha el lennék varázsolva. Pedig még nem is ittam semmit se.

A buszt magunk mögött hagyva, a hideggel véres csatát vívva szedtük a lábunkat a kolesz felé vezető úton. Sokat beszéltünk (bár igazából csak én hisztiztem, hogy fázok), nevettünk (pontosabban Baekhyun nevetett a nyomoromon), és átrágtuk magunkat az esti programon még egyszer, de nem utoljára.

– Olyan jó meleg van itt, nem akarok még egyszer kimenni – vágódtam le az ágyamra. Ezen a napon már vagy tizedszerre csak azért szólaltam meg, hogy Baekhyunnak sírjam el a bánatomat. Biztos voltam benne, hogy a Pokol legaljára kívánt ilyenkor.

– Ne aggódj, Yeol – mosolygott féloldalasan. – A park után már tök mindegy lesz neked.

– Bírom a piát, ha arra akarsz célozni.

– Jongin azt mondta, hogy nagyon jóféle az a valami, és ahogy őt ismerem, Kyungsooval már tuti, hogy megkóstolták.

– Szerintem nem – mondtam határozottan. Tekintetemmel az ágy feletti mennyezetet vizslattam, ujjaimmal alhasam tájékán doboltam.

– Fogadunk?

– Fogadjunk.

– Ha nyerek, megcsinálsz akármit, amit csak akarok, és ha te—

– Ha pedig én nyerek, térdelni fogsz előttem egész éjjel – fejeztem be helyette a mondat rá vonatkozó részét, miközben fejemet egy kicsit megemeltem. Mindenképp látni szerettem volna a reakcióját.

Harsány nevetésem törte meg a szobára telepedett csendet, tenyeremmel automatikusan ütöttem a védtelen és ártatlan takarót, ami jelen esetben nem szolgált rá a „büntetésére.” A várt hatás nem maradt el, a fiú álla a parkettát súrolta, megrökönyödött képére szinte rá volt írva, hogy „SOKKOLVA”. A nap egyik fénypontjaként tüntethettem fel a képzeletbeli naplómban ezt a pillanatot.

– Ilyenkor tudod, mit csinálnék? – szűrte fogai közül ingerülten, a távolságot vészesen csökkentette közöttünk. Menten lefagyott a mosoly az arcomról. Pillanatok múlva beugrott egy kép a temetésemről, és hogy a sír felett Baekhyun ördögi kacajától zeng az egész temető. Ha szemmel ölni lehetett volna, most tényleg ott feküdtem volna abban a koporsóban.

Mikor cipőnk orra összeért, megállt, szúrós pillantásokkal illetve, beszédre nyitotta ajkait.

– A farkadat tuszkolnám a szádba, hogy rá gyere, mekkora egy faszfej vagy, te!

– Hé-hé, állítsd le magad! – érintettem mellkasához a jobb kezemet, miután ülésbe tornáztam magam. Tenyeremben éreztem szívének heves dobogását, és ekkor tűnt csak föl, hogy nyakán az erek szemmel láthatóan kirajzolódnak. Két felvetésem volt. Egy; vagy ennyire felidegesítettem; kettő; vagy ennyire felizgult az elképzelt jelenetre, ahogy előttem térdel, és… jó, igaz, szerintem is inkább az első opció.

– Nem akartalak felhergelni, bocsi. – Bűneimet bánva felegyenesedtem, közelségének hála, arcunk között alig lehetett tíz centiméter távolság. Nem tántorodtam meg, és ő sem fújt visszavonulót. Heves szuszogását éreztem bőrömre csapódni, gyémántként csillogó íriszeit nem hagytam felülkerekedni, álltam a sarat, és kész voltam győzni ebben a párbajban.

– Hányféleképpen öltél meg? – kérdeztem halkan, nyugalmat sugárzó mosollyal az arcomon. Mintha meginogott volna, de tényleg csak mintha. Mimikája azonban nem változott, ezzel egyetemben beszélni sem volt hajlandó.

– Hm?

– Eddig negyvenhat, úgy, hogy még a kínzást és a kikötözést nem számoltam bele.

– Ú, de brutális valaki.

– Ha rólad van szó, kedves Park Chanyeol.

– Szóval durván szereted…

– Nagyon durván.

– Jó, mert én is – suttogtam komolyan, alsó ajkamba harapva csak nagy nehezen sikerült visszafojtanom a feltörekvő röhögőgörcsömet. Ahogy észrevettem, Baekhyun sem volt jobb helyzetben, azonban lelkének tükrében felfedeztem egy teljesen másfajta csillogást. Olyan… más volt. Nem tudom szavakkal kifejezni.

– Úgy utállak – majd megölelt, mielőtt ténylegesen a végére jutottam volna az elemzésnek. Lehet jobb is, hogy nem hagyta? Lehet, de ezt már sosem tudjuk meg.

– Ó, te – nevettem végül, karjaimat szorosan fontam teste köré. Romantikus pillanatunkat telefonja zavarta meg. Elhúzódott tőlem, majd zsebéből előhalászva a mobilt, kinyomta az ébresztőjét.

Cseles.

– Induljunk, nem akarom, hogy nélkülünk rúgjanak be – mondta, és az ágyára hajított kabátot újból magára tornázta. Én is hasonlóképpen cselekedtem.

A szobát nyitó kártyák közül a biztonság kedvéért mind a kettőt elvittük. Az egyik az ő kabátzsebébe lett süllyesztve, míg a másik nálam melegedett a papírzsepik tengere fenekén. A liftben állva megszámoltuk a pénzüket, és úgy tűnt, bőven elég ahhoz, hogy elfelejtsük a mai napra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, és egyáltalán melyik nembe tartozunk.

Vonakodva léptem ki a kollégium melegéből a kinti, vérfagyasztó hidegbe. Baek a szokásossal biztatott: „Pár perc múlva már azt sem tudod, mi az a hideg”.

– Sziasztok! – köszöntünk kórusban Baekhyunnal, mire a jelenlévők közül mindenki üdvözölt minket. Jongin anyukája remek munkát végzett, a srácok egytől egyig remekül festettek; Jonginnak is fel lettek állítva az elől sorakozó tincsei, sötétbarna haján alig látszott a hajlakk fénye. Luhan szemöldökét még takarták hajszálai, de íriszeibe már pont nem lógtak bele, és ahogy megállapítottam, egy pici tupírt is kapott, hogy legyen valami tartása az egésznek. Sehun szőke fürtjei szigorúan simultak egymáshoz homloka előtt, ám a monoton rend mellett még is volt benne valami laza, sehunos. Lehet azért, mert azt a hatást keltette így első ránézésre, mintha kissé kócos lenne. (Ahogy a csajok mondanák, olyan dögösen kócos.) Tényleg jól nézett ki. Kyungsoo ébenfekete haja olyan volt, akár Jonginé, de szerintem kissé kerekded arcához sokkal jobban illett ez a fazon. Hatalmas szemeihez, karakteres, vastag szemöldökéhez és dús ajkaihoz társulva az újdonsült frizura, olyan durván jó összhangban voltak egymással, hogy egy pillanatra még le is döbbentem, mikor felé irányult minden figyelmem.

– Na, most hogy már így együtt a csapat, kezdődhet az este! – szólalt fel Luhan, mire mindegyikünk arcára egy hatalmas mosoly kerekedett.

Mivel a park bejáratánál se híre, se hamva nem volt egy padnak sem, ezért megindultunk a zöldöves terület gyomrába. Időközben előkerült az a bizonyos ital, amit Baekhyun annyira nagyon emlegetett a nap folyamán, és hirtelenjében el is lett felejtve az eredeti, padkeresős terv. Lehúzódtunk a járdáról, és Jongin mindenki hatalmas örömére, kinyitotta az este kezdő italát.

– Ki kezdi? – kérdezte, mikor tekintetét végigvezette a csapaton.

– Szerintem te, ha már te hoztad – mondta Luhan.

– Ez esetben…

– Várj! – állítottam meg Jongint, aki ijedtében majdnem magára öntötte az egészet. Mikor minden figyelem rám összpontosult, elmosolyodtam.

– Kyungsooval megkóstoltátok? – lopva eközben Baekhyunra sandítottam, és láttam rajta, hogy leesett neki a tantusz.

– Nem…

– Pedig akartuk! – mondta Kyungsoo, és hirtelenjében mind az öt szempár rá irányult. (Pontosabban csak négy, Jongin inkább a távolba meredt, mosolyogva.) – De tudod, ha már megbeszéltük, hogy együtt kezdjük el, akkor együtt kezdjük el.

– Helyes! – villantottam egy ezer wattos mosolyt Kyungie felé, majd feltűnésmentesen oldalba böktem Baekhyunt és rákacsintottam.

Nyertem.

– Akkor gyerekek, az estére. – Jongin visszatérve közénk, a magasba emelte az üveget, és nagy mosolya után meghúzta annak tartalmát. Jóféle cucc lehetett Jongin arcából ítélve. Körbe-körbe adogattuk egymás között; Jongin Sehunnak, Sehun Luhannak, Luhan nekem, én Baekhyunnak, Baekhyun Kyungsoonak, és innen pedig kezdődött minden elölről. A felvetésem az itallal kapcsolatban száz százalékig pontos volt. (Attól eltekintve, hogy a nevét nem tudtam meg, szóval elneveztem Anonymusnak.)

Az utolsó körnél már nagyon nem érzékeltem az időjárási viszontagságokat, bár inkább volt melegem, mint hidegrázásom. A bandán végignézve, ez mindenkiről elmondható volt, ugyanis egymás után húzták le a kabát cipzárját, vagy velem együtt gombolták ki azokat a fránya gombokat, amik valamiért nem akartak rögtön kibújni a lyukból.

– Ha olyan szerencséd lesz a lányokkal ma, mint ahogy előbb azokkal a lyukakkal…

– Ne folytasd – intettem le Sehunt, ki (szokásához hívően) az én vérem szívásával kezdte az esténket.

– Ah, ne mááár!

– Mi az? – kérdezte Luhan Baekhyuntól, a vállára csúsztatta jobb kezét. Na, már most ezek ketten olyanok voltak, mintha egymásba kapaszkodva támogatnák a másikat.

– Chanyeolnak mondtam, hogy tök sok mindent meg akarok nézni a gólyabál elején, és… és most… nem fogom látni!

– Ne aggódj – mondta határozottan Luhan. – Elmegyünk, és megnézünk MINDENT.

– Odaérünk?

– Ha sietünk, szerintem, ja.

– Ne már! Ne menjünk már! – ellenkezett nagy hévvel Sehun, hyungja karját menten elkapta.

– Jó, akkor ne menjünk.

– De én akarok! – erőszakoskodott Baekhyun, és hozzám közelebb lépve, lerázta magáról Luhan kezét.

– Akkor szavazzunk – hozta fel a nagyszerű ötletet Kyungsoo. Ebben mindenki benne volt, kivéve persze egy személyt, aki váltig állította, hogy nem fog megváltozni a véleménye, szóval nincs értelme szavaznia. Borzalmas.

A jelenlévők közül egyedül Luhan tette fel a kezét amellett, hogy menni szeretne Baekhyunnal, míg én csak félútig engedtem a magasba a voksomat.

– Chanyeol, kérlek! – meresztette rám hatalmas, barna szemeit, a meggyőzés legmegszokottabb fegyvereként. Tehetetlenül pillantottam körbe a csapaton.

– Figyelj, Baek, nem tudom…

– Mit akartok itt csinálni? – kérdezte hirtelen, pár tónussal hangosabban.

– Elmegyünk kocsmázni még.

– De akkor már nem engednek be!

– Honnan veszed?

– Miért, te beengednél hat részeg embert egy ilyen fontos eseményre?

– Nem mindegy, hogy kintről érkezik, vagy bentről távozik a részeg diák? Amúgy is – lökte oda Sehun az ő szokásos stílusában. –, ki mondta, hogy mi azok vagyunk? Úgy nézünk ki?

– Ó, istenem – ez Kyungsoo volt. Totál átérezte a helyzetemet, mert én is kábé ennyit tudtam volna csak hozzáfűzni a hallottakhoz.

Egy kisebb nézeteltérésből aprócska vitává nőtte ki magát a szituáció, amibe már kénytelen voltam én is beleszólni.

– Elég! Gyere akkor basszus, csak hallgass már el! – ragadtam karon a sipákoló Baekhyunt, majd célirányosan beazonosítottam a parkból kivezető utat, és határozottan megindultam előrefelé, magam után húzva a fiút.

– Bíztam benned, Chanyeol – kacarászott szobatársam, látszólag jó kedve volt már. Ugyan én is elmosolyodtam, de meg tudtam volna fojtani akaratos és erőszakos természete miatt.

Alig telt el pár perc, a hatalmas fák rejtekéből kiértünk a betondzsungelbe. Ezzel egy időben hangos trappolást hallottam magunk mögül, de nem volt kedvem megfordulni, így tovább baktatva, át az úttesten, végig gyalogolva a zebrán, az egyetem felé vettem az irányt. Gyalog a kollégiumtól tíz percre volt, szóval akkor, abban a helyzetben kapóra jött a kevéske táv.

– Hyung, Chanyeol süket – csendült fel hátam mögül Sehun sértett és zihált hangja, amint Luhannak beszél rólam. E kis párbeszédből arra következtettem, hogy egész úton az én nevemet kiabálta. A fiú határozottan egyet értett az ő kis kedvencével, majd az út további részében szóval tartották egymást. Baekhyun idővel kihúzta csuklóját a karmaim közül, és normál tempóját behozva, szorosan mellettem gyalogolt. Mind a hatan jártattuk a szánkat, szerintem tőlünk zengett az egész utca.

A portához értve belépőt kellett fizetnünk, ami szerencsére nem volt olyan húzós összeg, hogy ne férjen bele a keretbe. Csak később esett le, hogy ha nyolc előtt jövünk, olcsóbban megússzuk, de mivel úgy fél kilenc tájékán estünk oda, szinte a dupláját nyúlták le tőlünk. Mindegy is, ez már akkor nem volt lényeges.

Az előcsarnokban ment a zene, a fiatalok többsége csak beszélgetett egymással, egy-két merészebb tanuló pedig már ott ugrált a többiek között, a táncparkett ördögének képzelve magát. Vicces volt… bár annyira nem, mikor Luhan is akart menni, táncolni. Sehun fogta vissza, kinek arcáról semmit nem lehetett leolvasni, hogy most mérges, boldog, dühös, jó kedve van, vagy egyszerűen csak halálra unja magát.

A díszaulába érve, pont a megnyitó záró mondatára toppantunk be. Baekhyun csendben kiverte a hisztit, hogy ő ezt is látni szerette volna, de még mielőtt hangosabban kaptuk volna az ívet, Kyungsoo elhallgattatta a fiút. A következő a programlistán, a gólyaeskü volt. A helyszínen tartózkodó diákoknak a jobb kezüket mellkasuk bal felére kellett helyezni, és egy végzős diák után kellett mondani az esküt. A hat fős bandánk a beszédkészségét még nem veszítette el, így tökéletesen elismételtünk mindent az elhangzottak után. Hosszú volt, a végére már szinte csak tátogtam (ahogy észrevettem Sehun és Luhan is így volt), míg a mellettem álló Baekhyun csillogó szemekkel mondta tovább Kyungsooval és Jonginnal karöltve, képviselve ezzel az egész csapatunkat. A végszó után tapsviharral zárult az eskü. Már reméltem, hogy mehetünk tovább, de ekkor következett a keringős fellépés. Valami rémlett ezzel kapcsolatban, mintha még év elején lehetett volna jelentkezni, vagy hasonló.

– Menjünk valamerre – súgta oda Sehun, amint elkezdődött a tánc. Nagyot sóhajtva felé fordítottam a fejemet, és közelségének köszönhetően, majdnem összetalálkoztak ajkaink. Egyikünk sem tette szóvá, és ezt az apróságot figyelmen kívül hagyva a füléhez hajoltam.

– Baekhyun hisztizni fog.

– Nem baj, majd itt marad vele valaki – győzködött tovább.

Igazából nem kellett többször mondania, mert egyáltalán nem volt kedvem ehhez.

– Oké.

Sehun elhúzódott egy mosollyal az arcán, és Luhan felé súgott pár szót. Én ez idő alatt hátráltam Baekhyun mellől, aki (bár nagyon belemerült a látottakba), észrevette, hogy el akarok menni tőle, és karomat megragadva visszahúzott maga mellé. Nem tudtam elmenekülni.

Időérzékemet elvesztve ültünk az aula egyik nyugisabb sarkában, mialatt a tömeg a színpad előtt tombolt a dj által kevert zenére. A lányok többsége rázta magát össze-vissza, a srácok pedig szinte összeolvadtak szemeimben a fekete zakójuknak köszönhetően. Az imént jött vissza Luhan és Kyungsoo a táncból, hozva magukkal pár lányt. (Mintha eddig nem ültek volna köztünk elegen.)

Épp arról beszélt az egyik csaj, hogy ő már csókolózott lánnyal, és hogy az a lány milliószor jobb volt, mint bármelyik férfi a világon. Erre mindenki hangos nevetésbe tört ki, azzal a lánnyal az élen. Sajnos, már nem emlékszem a nevére.

– Ne szívass már! – mondta Jongin hitetlenkedő arccal, mire a lány részletesen elmesélte, hogy mit csináltak a barátnőjével. Férfi szemmel két nő, akik egymással játszadoznak, igen gerjesztő, és most, hogy megtudtuk a teljes sztorit, éreztem, hogy jóleső bizsergés járja át a testemet.

– Tuti, most találtad ki – nevetett Baekhyun, és egyenesen a hölgyemény arcába mutatott.

– Nem igaz!

– Akkor bizonyítsd be… ummm… Jieunnel!

– Ha ezt akarod – mosolygott a lány, és láttam az arcán, hogy tényleg meg fogja tenni. Feltörekvő izgalmam egyre nagyobb lett, a mosoly az arcomon teljes egészében kiszélesedett.

– Na, gyerünk már! – noszogatta őket Jongin is a háttérből. (Hiszen a két lány közvetlen előttem ült, én így testközelből lehettem szemtanúja az eseményeknek.) Jieun vonakodva hajolt közelebb csókpartneréhez, aki a következő pillanatban megállította a vállánál fogva.

– Ez így nem oké! – nézett körbe a nagy létszámú csapaton. – Csak akkor csókolózok Jieunnel, ha Jongin is Luhannal!

– Én nem! – tiltakozott Luhan kétségbeesetten.

– Sehunnal is mindig megtaláljátok egymást, most nem mindegy akkor? – nézett rá kérdőn Baekhyun, szemöldökét az égbe emelte. Luhan határozottan megrázta a fejét.

– Akkor így én sem csinálom…

– Akkor majd én! – szólalt fel hirtelen Baekhyun, az izgatottságát nem tudta volna leplezni. Nevetve vándorolt tekintetem a vállalkozó szellemű fiúra.

– Jó! – nevetett Jieun. – Jonginnal, vagy…

– Chanyeollal! – kiabálta oda Sehun.

– Oké, Chanyeollal. Megegyeztünk?

– Benne vagy? – fordult felém Baek, arcán egy elégedett mosollyal. Ha ez az ára, hogy leszbikus csókot lássak, akkor bármikor, mondtam volna, de e helyett inkább csak vigyorogva bólogattam. Baekhyun lepacsizott mindkét lánnyal, és a következő jelenet már az volt, ahogy ajkaikat összeérintve apróbb puszikkal halmozzák el a másikat, idővel csókká teljesedett ki aprócska játékuk. Hatalmas ujjongás vette körbe őket, nevüket kántálva biztattuk mindkettejüket, hogy még tovább merészkedjenek, ugyanis a sima csók nekünk nem volt elég. Szerencsére már Jieunben és a másik lányban is volt annyi pia, hogy minden gátlásukat levetve, egymás nyelvét tuszkolják át a másik fél szájába. Gerjesztő és isteni látvány volt, nadrágom egy pillanat alatt igen szűkössé vált a kialakult helyzet miatt, de sajnos az érzés hamar megszűnt, ahogy a csóknak is vége szakadt. Tapsvihar követte mutatványukat, arcukra volt írva, hogy büszkék voltak a vakmerőségük okozta leszbikus csók miatt.

– Oké, fiúk, ti jöttök! – nevetett Kyungsoo, és abban a pillanatban előkapta a telefonját. – Ezt muszáj felvennem!

Ahogy ezt kimondta, mi lettünk a figyelem középpontja. Nevetve fordultam Baekhyun irányába, és látva, hogy ő már mosolyogva a sarkán ült, én is olyan helyzetbe vágtam magam. Felemelkedtem egy kicsit, és húztam magammal őt is. Közelebb hajolt hozzám, bal kezét végigvezette karom vonalán, míg jobb tenyerét a tarkómra simította. Én eközben derekán pihentettem mindkét kezemet. Nyakát kinyújtva „ágaskodott” a csókért, és szemeiben ez alatt ismét megláttam azt a csillogást, amit a kollégiumi szobában aznap délután. Máshogy nézett rám, mint általában, de még mielőtt tovább boncolgattam volna a felfedezésemet, ajkaink szépen lassan összetalálkoztak. A tömeg kiabált, nevetett, de amint mindketten egyszerre mozdítottuk meg a fejünket, egybemosódtak a külvilág zajai. Puha párnái észbontóan finomak voltak, csókja egyszerre volt kellemes és vad. Nyelve már az elején utat tört magának, így volt lehetőségem arra, hogy selymes izmát megízlelve, még jobban élvezzem a csókunkat. Sokszor próbált felülkerekedni rajtam, de egyik alkalommal sem hagytam magam, amit egy-két száj- illetve nyelvharapással díjazott. Kábultan simogattam oldalát, míg az egyik kezemet felvezettem a nyakához. A tarkójánál óvatosan tincseibe túrtam, és elmosolyodtam, amint jóleső sóhaját a számba engedte. Nem tudom, mennyi ideig lehettünk egymásba gabalyodva, teljesen megszűnt létezni a világ abban a kis időben.

Hevesen lüktető szívvel váltam el tőle, és az első dolog, amit láttam, az a hatalmas és elégedett mosolya volt. Szerintem, nekem is hasonló reakcióm lehetett a csókot követően.

– Olyan szexi voooolt! – hallatszódott az egyik lány véleménye, amit sorra követett a többi is.

Nevetve borultunk össze Baekhyunnal egy „Ez jó volt” mondattal.
Tényleg jó volt…
Eszméletlen jó volt!