2014. március 25., kedd

11. Fejezet


A szobában gubbasztottam egyedül, egy A/5-ös vonalas spirálfüzettel az ölemben. Kyungsoo bő tíz perce ment el, azt mondta, valami elintéznivalója akadt a városban, de majd siet vissza. Nem akadályoztam meg őt, még csak fel sem ajánlottam a társaságomat, hogy elkísérjem. Szükségem volt arra, hogy rajtam és a gondolataimon kívül senki más ne tartózkodjon a közelben.
Sóhajtottam, tekintetem egyszer csak az összefirkált lapra siklott. Idegenszemmel egy jelentéktelen oldalnak tűnhetett, tele áthúzásokkal és kisebb vonalakkal. Mintha egy kisgyerek kezébe adták volna egy „rajzolj, amit akarsz” kijelentéssel. Ám én tudtam, mit ábrázol és jelent pontosan mindaz, ami a papíron szerepelt. Nyugati, nyomtatott betűkkel a legtetejére fel volt firkantva egy bizonyos név, alatta ketté lett osztva a maradék hely. A baloldalra került egy pluszjel, míg a jobboldali oszlop érdemelte ki ennek ellentettjét. Alattuk szabálytalan strigulák tarkították a lapot, ezzel kitöltve durván három sort. Szám széle megrándult, amint tettem még egy voksot a pozitív oldalra.
Érvek és ellenérvek.
A tegnapi hajnalba nyúló beszélgetésünk Kyungsooval elindított bennem valamit. Elalvás előtt is sokat töprengtem rajta, ám most, hogy volt lehetőségem ily’ módon leírni és elválasztani a jót a rossztól, sokkal jobban át tudtam gondolni.
– Biztos van még valami – motyogtam magamban, mikor a toll hegyét a pluszjeles strigulákhoz vezettem. A mindennapokban olyan sokszor eljátszottam már ezt, annyi különbséggel, hogy akkor gondolatban húzgáltam azokat a vonalakat, és úgy éreztem, értelmetlen pótcselekvés volt. Mielőtt még tovább dolgoztattam volna agytekervényeimet, gyors átfutattam mindkét oszlopon a tekintetemet, és kutyafuttában megszámoltam, melyik fél az esélyesebb befutó. Szinte feleslegesen pazaroltam rá az időmet, teljesen egyértelmű volt. Az érveknél tizenegy, míg az ellenérveknél csak három volt. Bár nem írtam le őket, fejben számon tartottam a picike csíkokhoz kapcsolódó magyarázatok mindegyikét.
Már épp kezdtem volna végigmenni mind a tizennégyen, mikor kopogtak. Teljesen kizökkentem, ennek hatására összerezzentem, és tekintetemet felemelve az ajtóra pillantottam. Nem igen vágytam most más ember társaságára, de valamilyen oknál fogva még is csak feltápászkodtam és a bejáratihoz mentem. (Persze előtte gondosan a párnám alá csúsztattam a füzetet a biztonság kedvéért, mielőtt még a kíváncsi tekintetek megtalálnák.)
– Bejöhetek? – Luhan állt a küszöb előtt, nyúzott arcáról a szomorúság legapróbb jeleit is rögtön le lehetett olvasni. Nem volt túl jó passzban.
– Persze, gyere csak – tártam ki az ajtót, alakja elől félre állva szabad utat adtam neki a szobába. Egy halk „Köszönöm” kíséretében lépett beljebb, és bárminemű kérdés nélkül helyet foglalt az íróasztal mellett álló széken. Az ajtót becsukva letelepedtem a saját ágyam sarkába, hogy a lehető legközelebb legyek Luhanhoz.
– Mi a baj? Nagyon elkenődöttnek tűnsz.
– Minden szar – mondta ki kerek perec, tekintetében haraggal, keserűséggel, bánattal és dühvel egyaránt. Soha nem láttam még ennyire magába zuhanva, ledöbbentett ez az énje.
– Mi történt?
– Sehun és anyuék, meg minden – sóhajtott. – Szerintem Sehunnak már semmit sem jelentek. Folyton a barátnőjével van, akitől már a hajam is égnek áll. Ha ketten is vagyunk, csak róla beszél, hozzám már egy kedves szava sincs. Nem tudom, mi lett vele, de kezdek nagyon kibukni miatta. A szüleim meg… ezt inkább nem szeretném firtatni.
Nagyokat nyelve ittam haragos monológját, a féltékenység csak úgy áradt belőle, szinte kézzel tapintható volt. Az utolsó mondatát tiszteletben tartva még csak meg sem fordult a fejemben, hogy rákérdezzek, mi zajlik náluk.
– Ne haragudj meg, hogy ezt mondom, de Sehun egy pöcs. Nem érdemel meg téged, és ha neki fontosabb egy pár hetes kapcsolat, akkor eláshatja magát jó mélyre.
Egy pillanatra magunkra ismertem Luhanék történetében. Én vagyok ő, Baekhyun Sehun, és az a lány pedig Jongin, aki elrontott mindent. Egyből elöntött a féktelen harag, amint ennek teljes egésze eljutott az agyamig. Persze Luhan előtt nem mutattam, egyedül csak megfeszült állkapcsom lehetett az árulkodó jel, de szerencsére nem lepleződtem le.
– Chanyeol – fújta ki a bent tartott levegőjét. Íriszei félelmet tükröztek, bár nem értettem ennek az érzésnek az okát.
– Hallgatlak.
– Én… szóval… fú, ezt még eddig senkinek nem mondtam el – nézett mélyen a szemeimbe, arca mindeközben komoly volt. – Nem tudom, milyen hatást fog kiváltani belőled, de nem tudom már magamban tartani.
– Bármi is az, ne aggódj – nyugtattam, bal kezemet a combjára simítottam, arcomra egy biztató mosoly húzódott. Luhan mély levegőt vett, remegő ujjait összekulcsolta és kezeit az ölébe ejtette.
Szeretem Sehun.
Pár másodperces csend állt be közénk. Ő kétségbeesetten fürkészte arcomat, míg én haragos tekintetemet próbáltam előle rejtegetni. Nem, nem azért voltam mérges, mert szereti, hanem azért, mert nem ezt érdemli.
– Mondtad már neki? – kérdeztem, félszemmel rásandítottam. Szerintem nem erre a kérdésválaszra várt, legalábbis mimikája ezt tükrözte. Felvontam az egyik szemöldökömet.
– Egy szóval sem. Képzelheted, mit mondana erre.
– Félsz az elutasítástól?
– Ez nem olyan, mintha egy nőnek vallanád be az érzéseidet – sóhajtott. – Ő egy férfi, nem mellesleg a legjobb barátom. Képtelen lennék eltűrni a gyűlölködő és megvető pillantásait.
– Honnan veszed, hogy így reagálna?
– Nálam jobban senki nem ismeri – nézett rám nagy szemekkel. – Ha vonzódna is hozzám, már az első pillanatban kiszúrtam volna. Mellesleg nem lepődtél meg?
– Hmm… egyáltalán nem. Már az első közös bulink után mondtam Baekhyunnak, hogy szerintem itt valami nem oké – húzódott egy gonoszkás mosoly a képemre, mire Luhan tejfehér arca lassan változott át a vörös legsötétebb tónusába. Teljesen zavarba jött.
– Hát… ez…
– Nem kell mondanod semmit – ráztam a fejemet. – Ha neked Sehun kell, hát tessék. Nem fogok fújjogni, annak ellenére sem, hogy nem szeretem azt a tejfölszőke fejét.
– Sajnos már én is kezdek úgy hozzáállni, hogy taszít a viselkedése miatt, pedig szeretem.
– Szerintem beszélj vele erről – mondtam komolyan, jobb kezemmel a szemembe lógó hajszálakat elsimítottam. – Muszáj felhozni ezt a témát, különben bánni fogod, hogy nem tetted meg. Tudod, milyen Sehun.
– Ó, istenem, miért ilyen nehéz minden? – Drámaian a plafonra emelte Luhan a tekintetét, majd egy nagyobb sóhaj kíséretében nekidöntötte hátát a szék támlájának, mialatt íriszei újból az enyémbe fúródtak. Rossz volt látni, hogy ennyire magatehetetlen.
– Hyung, ne bánkódj – mosolyogtam halványan. – Szedd össze magad, és beszélj vele! Gyűjts érveket és magyarázatokat, hogy ha netán szükség lenne rájuk. Sehuntól nem kell félni, annyira nem nagy falat a srác, mint ahogy te azt gondolod. Meg különben is, csókolóztatok már, nem?
– De – pirult ismét, ám tekintetét le nem vette volna rólam. – Nem is egyszer.
– Élvezted?
– Nem igazán emlékszem rájuk, de amennyi megmaradt, baromi jó volt.
– Na – elvigyorodtam. –, biztos Sehun is így gondolja. Máskülönben csak egyszer fordult volna elő, így meg…
– Nagyon sokszor – fejezte be helyettem a mondatomat, amit egy hálás mosollyal díjaztam.
– Már is nincs semmi vesztenivalód.
– De a barátnője—
– Ne törődj vele.
– Hát…
– Komolyan mondtam. Ne foglalkozz azzal a csajjal. Sehun a tied, senki nem veheti el tőled, bármennyire is dögös meg miegymás, oké?
– Oké – bólintott, ezzel nyomatékosítva a válaszát.
– Ez a beszéd, haver! – Mosolyogva emeltem fel a tenyeremet, mire hezitálás nélkül belecsapott.
– Köszi, Chan. Örülök, hogy elmondhattam valakinek.
Merev testtartása szépen lassan ellazult, sokkal nyugodtabban ült a széken, mint pár másodperccel ezelőtt. Felderült arccal bámultam őt, és legbelül majd kicsattantam a boldogságtól. Lenyűgöztem belső énemet, hogy Luhan helyzetébe beleélve magam milyen szuper kis tanáccsal leptem meg őt is, és magamat is egyaránt. Pontosan, én is ugyanezt fogom tenni. Nem fog érdekelni Jongin, nem fog érdekelni senki sem. Csak Baekhyun, és kész. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ismét velem legyen.
Mindent.


– El sem hiszem, hogy már december van – mondtam Kyungsoonak az ablak előtt állva. Már percek óta a hópihéket bámultam, amik szüntelenül hullottak az égből, mintha csak porcukrot szitáltak volna egy nagy tepsi süteményre. Az utak is fehérben ragyogtak annak ellenére, hogy millió egy autó kereke tapadt már az aszfaltra aznap. A járókelők közül voltak olyanok, akik esernyővel védekeztek a nedves pihék ellen, de az emberek többsége még is csak a jó öreg sapka-sál kombinációval védte magát a hidegtől és a nem kívánt hótól.
– Gyorsan telik az idő – jegyezte meg ámulattal teli hangon, és félszemmel láttam, ahogy a szoba másik ablakához megy.
– Nem megyünk sétálni? – kérdeztem hirtelen, amint felvillant elmémben a nagyszerű ötlet. Mindig is szerettem a hidegben bóklászni, valahogy jobban ki tudtam szellőztetni a fejemet. A legtöbb megoldás ilyentájt született, a megválaszolatlan kérdések pedig végre értelmet nyertek, amint átrágtam magam az összesen. Úgy gondoltam, most jót tenne háborgó gondolataimnak és a tudatlanságnak, ami már egy jó ideje gyötört. Kyungsoo hallgatott egy ideig, hezitált, hogy feláldozza-e magát a kinti hidegnek, vagy inkább maradjon a kollégium meleget nyújtó falai közt. Szinte már éreztem is a válaszát.
– Bocsi Channie, de nem szeretnék megfagyni. – Bár ilyen könnyen találnék ki mindent.
– Hát rendben. – Lemondó sóhajommal egy időben távolodtam el az ablaktól, majd hangtalanul a fogas felé igyekeztem.
– Egyedül mész?
– Szerintem hívom Luhant – dünnyögtem, ahogy lehajoltam, hogy belebújjak a bakancsomba, és bekössem annak hosszú fűzőit. Egy perces bíbelődés után felegyenesedtem, nyújtózkodtam egyet, és nyakam köré tekertem a kedvenc fekete sálamat, mihez társult a vastag kabátom és a szintén fekete kesztyűm is. Teljes sötétben pompáztam.
– Hozzak valamit a városból? – fordultam Kyungsoo felé, még mielőtt kinyitottam volna az ajtót. Rövid időre elgondolkodott, válasza végül csak egy aprócska fejrázás volt, jelezve, hogy nem. – Majd jövök – biccentettem, a következő pillanatban pedig már a folyosón voltam. Gyorsan letudtam azt a két-három lépést, és amint a szomszédos szoba elé értem, öklöm kétszer landolt a falapon. Másodpercekbe tellett, mire kinyílt előttem a bejárat.
– Luhan? – kérdeztem egyből a fapofával rám néző Sehunt, kinek hajtincsei össze-visszaálltak, elég ramatyul nézett ki. Szemei alatt kisebb karikák húzódtak, arca meggyötört volt, látszott rajta, hogy nem igen aludta ki magát az éjjel.
– Elment – válaszolta olyan halkan, hogy ha nem hegyezem a fülemet, akkor nem hallok szavából az égvilágon semmit sem. Hát ezzel meg mi lett?
– Jól vagy? – Bár különösképpen nem izgatott, hogy a halálán van-e vagy sem, udvariasságból még is rákérdeztem.  
– Nézz meg jól, és utána kérdezd meg még egyszer, te idióta – morogta orra alatt, komor tekintetével lyukat égetett az arcomba. Alapból nem erőlteti meg magát, ha a kedvességről van szó, de ma sokkal durvább volt, mint alapjáraton. Mondanom sem kell, nagyon felbosszantotta az amúgy sem higgadt kedélyállapotomat.
– Figyelj, Sehun – vettem egy nagy levegőt, amit aztán orromon fújtam ki. –, én sem kedvellek téged, ne aggódj, de ez már sok. A hyungod vagyok, és úgy érzem, hogy kijár a tisztelet, szóval marha gyorsan vegyél vissza az arcodból!
– Hűha – pimaszkodott tovább, és bár betegnek tűnt, a vérem szívását még sem tudta abbahagyni. – Tudod, ez az éned sokkal jobb, mint a Baekhyunt sirató Chanyeol. Ha ilyen karizmatikus lennél, lehet, még a végén jóban lennénk.
– Jó, Sehun – intettem le, jelezve, hogy hagyja abba. Nem volt hozzá, és a béna beszólásaihoz kedvem, így hát fogtam magam, és szó nélkül tovább indultam a folyosón. Oldalra fordulásom pillanatában még elcsíptem meglepett arcvonásait, amit szekundumok alatt rendezett, és ismét jégherceggé vált, azzal a megvető és komoly pillantásával. Nem tette szóvá, hogy miért megyek el, cselekedetemre a válasza egy jól irányzott ajtó csapódás volt, ami kisebb mosolyt csalt arcomra, annak ellenére is, hogy sikerült még jobban felhergelnie. Esküszöm, rejtély volt számomra, hogy Luhan hogy volt képes összebarátkozni vele, egyáltalán szeretni, rajongani ezért az emberért. Persze már mondta, hogy felém is simán nyitna, csak várjam meg a megfelelő alkalmat. Na de mikor? Nem fogom az egész ittlétem idejét arra pazarolni, hogy egy bunkó alaknak tegyek eleget azzal, hogy megalázkodok előtte, és tűröm a sok rosszat, amit felém intéz. Biztos, hogy a kapcsolatunk nem fog javulni, sőt, inkább csak rosszabb lesz, ha így folytatjuk mindketten. És márpedig én nem fogom hagyni magam, bármennyire is erre vár az a takony. (És jelenesetben tökéletes jelző volt rá.)
Mivel Kyungsoo nem volt hajlandó velem jönni, és Luhan sem volt a szobájában, kénytelen voltam egyedül elhagyni a kollégium épületét. Vérfagyasztóan hideg volt, egy pillanatra meg is bántam, hogy kimerészkedtem az utcára, azonban amikor eszem bejutott a ma reggeli tervem egy rövidke kis „városnézésről”, egyből elszállt minden kételyem. Hatalmas mosolyom bujkált sálam alatt, amit senki nem láthatott, csakis én érezhettem. Céltudatosan megindulva szeltem a város utcáit, ahol most felettébb sok ember tartózkodott, a forgalomról pedig ne is beszéljek.
Első utam a mindenes boltba vezetett, ami a kolesztól bő negyed óra gyaloglásra volt. Még múltkor (mikor Kyungsooval betértünk a közeli hangszerüzletbe) pillantottam meg, és gondoltam, még sok hasznom származhat a későbbiek során, ha bekukkantok oda. Felvillanyozva mentem be a boltba, ahol menten megcsapott a meleg érzete, gerincem vonalán végigfutott a jóleső bizsergés, libabőrös lettem.
– Jó napot! – köszöntöttem az eladót kedvesen, mire hasonló hangszínen üdvözölt. Férfi volt, talán a negyvenes éveiben járhatott, szemüveget viselt, haja kissé rendezetlen volt, alakja leheletnyit telt. Igazából kedves fickónak tűnt, de több figyelmet már nem szenteltem neki. Az oszlopok közti folyosókat róttam, eközben szinte mindenfélét láttam, de amire nekem volt szükségem, azt eddig még egyet sem. Pár perces bolyongás után feladtam, ezért következhetett a B terv: a védtelen eladótól becserkészni a számomra nagyon fontos kelléket, ha törik, ha szakad.
– Elnézést, ahjussi – lépkedtem a pulthoz, mi mögött a férfi egy széken ülve rejtvényt fejtett. Fejét nyomban felemelte, amint meghallotta, hogy hozzábeszélek. – Tartanak szöget?
– Tudtommal igen – bólintott. – A negyedik sor végén nézd meg, a barkácsolós dolgoknál.
– Köszönöm.
Összevont szemöldökkel indultam el a negyedik sor vége felé, hiszen meg mertem volna esküdni, hogy azt is már megnéztem. Nagy meglepetésemre tényleg ott voltak a szögek, rögtön a fellógatott kalapácsok alatt, kisebb dobozkákba csomagolva, százas kiszerelésben. Finoman fejbe kólintottam magam. Miért vagyok ilyen vak? Rögtön a kezembe vettem egy csomaggal, és hogy mindennel biztosra menjek, a legszimpatikusabb kalapácsot is leemeltem a helyéről. Elégedetten baktattam vissza a bácsihoz, hogy kifizethessem mindazt, amit a markomban szorongattam.
Fizetés után távoztam, és az újdonsült szerzeményeimmel a szatyorban indultam vissza a kollégiumba.
Egy; pipa.


Alig két nap telt el azóta, hogy megvásároltam a szögeket és a kalapácsot. Már jó ideje ki volt találva, hogy mit fogok velük kezdeni, ám ahhoz kellett még egy nagyon fontos dolog, ami fel volt írva a listára; baseballütő. Mintha rémlett volna, hogy az egyik csoporttársam él-hal ezért a sportért, de már nem emlékeztem pontosan, ki volt az a bizonyos személy.
– Mondd csak Kyungsoo, ki baseballozott régen? Yifan vagy Joonmyun hyung? – A gitár húrjait hirtelen lefogtam, nem bírtam már magamban tartani a kérdést, bármennyire is próbáltam elvonni erről a figyelmemet a zenével. Máskor könnyedén bevált, ám most valahogy még sem használt. Irdatlan erősen fúrta oldalamat a kíváncsiság.
– Yifan. De ő még mindig baseballozik.
– Ó.
– Miért kérdezed? – vont kérdőre, jobb szemöldökét felvonta. Rántottam egyet vállaimon, fejemet oldalra billentettem eközben.
– Már egy ideje gondolkozok azon, hogy én is elkezdek járni – hazudtam szemrebbenés nélkül egy szolid mosoly kíséretében.
– Valóban?
– Ühüm.
– Nem olyan rossz sport. – Egyetértően bólogatott, a következő pillanatban pedig már újból bele volt temetkezve a telefonjába. Diadalittas vigyorom elrejtése végett fogaim közé vettem alsó ajkamat, gondolatban örömtáncot jártam.
– Majd megkérdezem tőle, hol vette az ütőjét.
– Valószínűleg egy sportáruházban – sandított rám az ágyán fekve.
– Írok neki.
Bár tudtam, hogy Kyungsoot nem igen izgatja, mit teszek és mit nem a szabad időmben, ennek ellenére kisgyerek módjára osztottam meg vele a gondolataimat.
Telefonomat elővéve csatlakoztam a kollégiumi wifihez, és amint kapcsolódott, felléptem a közösségi oldalra, és kikerestem Yifan nevét. Szívbaj nélkül ráírtam, mikor konstatáltam, hogy épp elérhető.
박찬열 Hey, baby!
吴亦凡 Yo, Chan!
박찬열 Baseballozol még, ugye?
吴亦凡 Aha. Miért?
박찬열 Hol vetted az ütőd?
吴亦凡 Talán te is járni akarsz? lol
박찬열 Lehet. Szóval?
吴亦凡 Bármelyik sportboltban találsz.
박찬열 Kajak?
吴亦凡 Ja.
박찬열 Thx, bro.
吴亦凡 lol Chan, mindig meglepsz.
박찬열 ;)
Yifannal imádtam beszélgetni. Bár ő is ugyan hyungjaimhoz tartozott, ennek ellenére a világhálón egyszer sem beszéltem vele úgy. Egy-két köszönési formát átvettem tőle (mint a „Hey, baby” és hasonlók), amit a későbbiekben nagy lelkesedéssel használtam.
– Kyungsoo – emeltem fel a fejemet, nyájas, kérlelő hangon pillantottam szobatársam felé.
– NEM – vágta rá rögtön, egyöntetűen, és érződött rajta, a világért sem változtatná meg a válaszát a fel nem tett kérdésemre.
– Miért csinálod ezt velem?
– Nem szeretem a hideget, ez minden.
– Te semmit nem szeretsz. – Szemeimet megforgatva keltem fel az ágyról, majd a szekrényhez mentem, mi előtt a kedvenc bakancsom álldogált.
– Nem tudom, miért olyan fontos ez most neked.
– Mert csak!
– Akkor menj – sóhajtott, majd pozíciót váltott. (Hallottam, ahogy helyezkedik a takarón.)
– Megyek is! Te lusta dög.
– Hogy van mersz—
És már csuktam is be magam mögött az ajtót egy szórakozott vigyorral az arcomon.
Kettő; pipa.


Szerda este volt, az idő nyolc előtt járhatott pár perccel. Már vagy fél órája szobroztam egy hatalmas fa árnyékában, ami közvetlen a kollégium melletti zöldöves területen álldogált a többi óriás társa mellett, miknek lombkoronái elzárták a Hold fényeit. Egy-két parkbéli lámpa égett, a többi pedig vagy le volt kapcsolva, vagy ki volt égve. Nem szerettem sötétben lenni, de most az egyszer kapóra jött.
A jobb csuklómon viselt órára pillantottam; a kismutató már a nyolcason volt, míg a nagy a tizenkettőt érintette pont. Szemeim egyből felcsillantak, ahogy felcsendült az a bizonyos hang, minek gazdája miatt már szinte jéggé dermedtem a vastag törzs mellett.
Bal kezemből a hosszú szögekkel díszített baseballütőt áttettem a jobb kezembe, a feltűnést kerülve kikandikáltam rejtekhelyem mögül.
A szívem egy óriásit dobbant, végtagjaim hirtelenjében úgy elkezdtek reszketni, mint egy jókora kocsonyadarab. A vérkeringésem is megállt egy pillanatra, a torkomba költözött gombóccal hatalmas harcot vívtam, akárcsak az érzéseimmel. Az egyik felem azt sugallta, hogy ez a helyes megoldás, míg a másik, jobbik belső hang pedig azt, hogy oltári nagy őrültséget akarok csinálni, ne tegyem meg. Pillanatok teltek el a tudatlanság homályába veszve, azonban elég volt egyetlen egy nevet hallanom ahhoz, hogy végérvényesen dűlőre jussak.
– Persze Baekhyun, megmondom neki! – ejtette ki tökéletesen ívelt ajkai közül Jongin, egy jókora mosollyal a – szintúgy – hibátlan arcán.
Eddig úgy éreztem, hogy majd megfagyok, ám ezek után, teljességgel perzselt minden testrészem. Dühömet addig kontrolláltam, míg a mobilját ki nem nyomta, meg nem szakította a beszélgetését Baekhyunnal. Az én Baekhyunommal.
Mély levegőt véve behunytam a szemeimet, elszámoltam ötig, majd egy „Most vagy soha” gondolattal kiléptem a fa takarásából. Izgultam, féltem, de tudtam, nincs már visszaút, ezt választottam, ezt is kell végigcsinálnom.
A hó ropogott a talpam alatt, Jongin viszont hála az égnek ebből nem hallott semmit. Zenét hallgatott, mint szokás szerint a nap huszonnégy órájában.
Épp egy olyan hét-nyolc méter következett, ami teljes sötétségbe burkolózott, így nem tétovázva, kihasználtam az alkalmat, és egy igen halk „Bocsáss meg” mondat után nagy erővel meglendítve az ütőt, beleállítottam Jongin hátába a hegyes, kesze-kusza szöges, általam összeeszkábált fegyvernek kinevezett tárgyat. A fiú előre esett a hirtelen jött ütéstől, fájdalmában felnyögött. Kezéből kiesett a mobilja, egyenesen a le nem takarított járdán koppant, beleolvadva a hóba.
Megijedtem, egy pillanatra átfutott agyamon az a gondolat, hogy ha még van annyira ereje, akkor segítségért kiálthat, ezért amilyen gyorsan, és reflexszerűen tudtam, kiszedtem testéből az ütőt, majd újabb, s újabb csapásokat mérve rá, addig folytattam ezt a mozdulatsort, míg a hófehér leplet át nem színezte az ő piros vére.
Az utolsó lendítés után elhajítottam az ütőt, majd Jongint a hátára fordítva leguggoltam hozzá. Zsebemből előhúzva a telefont, megvilágítottam az arcát; szájából szivárgott a vére, szemei mereven, üvegesen, bámultak előre, hajszálain megcsillantak az olvadt hópihék cseppjei. Ujjaimat a nyakán lévő verőérre nyomtam, de nem éreztem semmi lüktetést.
Megkönnyebbültem. Elvégeztem a dolgomat.
A telefonom kijelzőjére rápillantva megláttam, hogy volt egy millió nem fogadott hívásom, az utolsó pedig alig egy perce érkezett. Feloldottam a kódot, a kis ikonra rávezetve az ujjamat konstatáltam, hogy az utolsó bejövő hívást Jongintól kaptam 20:02 perckor. A többi mind Baektől volt.
A levegő a tüdőmben rekedt, pislogni is elfelejtettem a döbbenettől. Remegő kézzel emeltem ki az immár vérrel borított hókupacból a telefonját, s megláttam, hogy volt egy üzenete Baekhyuntól. Pofátlanságnak éreztem megnyitni más levelét, de egy halott embernél ez már mindegy volt.
„Felhívtad? Kérlek, mondd, hogy felhívtad! Órák óta nem tudom elérni, fogalmam sincs, hogy hova mehetett… remélem, te több szerencsével jársz, és neked felveszi Chanyeol a telefont. Írj sms-t, oksi?”
Eltátottam a számat, a sokktól csak egy halkabb nyögés szökött ki ajkaim közül.
Baekhyun… aggódott értem… ez az jelenti… nem csak én gondolom ennyire mélynek a kapcsolatunkat…
Boldog mosolyom az arcomra fagyott, szemeim könnybe lábadtak a meghatódottságtól.
Megérte. Teljesen megérte Jongin halála. Ha ezt nem teszem meg, nem jövök rá arra, hogy tényleg ennyire fontos vagyok Baekhyunnak.
A pillanatnyi mámorból felocsúdva szálltam vissza a Föld nevezetű bolygóra, és szembesültem a két kezem által okozta pusztítással. Egy szekundumra kihagyott egy ütemet a szívem, hangosan ziháltam. El. Sem. Hiszem. Hogy. Megtettem.
– Jongin – érintettem ujjaimat a fiú jéghideg arcához, ami még így holtan is gyönyörű volt. Szent szar, mit tettem! – Jézusom – simítottam végig puha bőrén, könnyeim közben megállíthatatlanul és hangtalanul csordogáltak végig orcáimon.
Az elmúlt hetekben csak tervezgettem és tervezgettem, de nem gondoltam volna, hogy eljutok idáig. Tegnap eljöttem a kollégiumból egy szó és mindenki tudta nélkül. Még Kyungsoonak és Luhannak sem mondtam el, így érthetőek voltak Baekhyun aggódó üzenetei, amiket Jonginnak küldött. A közeli szállodában vettem ki egy szobát három napra (a tegnapi és a mai benne volt), ami tökéletesen megfelelt ahhoz, hogy megvalósítsam a szörnyű bosszúmat, amiért… elvette tőlem Baekhyunt. De ez… így látni őt… egyszerűen felfoghatatlan és lehetetlen. Alig pár hónapja még együtt lógtunk nap, mint nap, most meg… Élettelen teste felett gubbasztok, megannyi gyűlölettel iránta, és annál is többel magam iránt. Ha ezt bárki megtudja, nekem végem! Ép ésszel látva a dolgokat teljesen máshogy közelítettem volna meg őket, de annyira elkapott a hév és a düh, hogy képtelen voltam kontrollálni az érzéseimet. Egyből azt véltem helyesnek, ami legelőször az eszembe jutott, így nem is próbáltam más megoldást találni. Eluralkodott rajtam, és átvette az irányítást. Hatalmas hibát követtem el.
– Ó, basszus – sóhajtottam, jobb kézfejemmel letöröltem a könnyeimet, amik már szinte a bőrömhöz fagytak abban a hidegben.
Mikor felálltam, úgy éreztem, tömör zseléből vannak a lábaim. És nem, nem a hidegtől reszkettek, hanem magától a látványtól, ahogyan Jongin előttem feküdt, alakja körül egy jókora vértócsával. Hátborzongató volt testközelből ilyet látni, már-már rettegtem tőle és olyanok játszódtak le a fejemben, hogy bármikor felébred és megöl.
Bugyuta gondolataim elhessegetése után erőtlenül ragadtam meg a csuklójánál, majd az útról egyenesen a bokrok mögé húztam. Nagy erőfeszítésekbe tellett, mire megtaláltam a megfelelő helyet a továbbiakhoz (ugyanis a hullamerevség végett nehéz volt, mintha tömör csontos húsköteggel birkóztam volna meg).
Még szerencse, hogy felkészültem minden eshetőségre. Kabátzsebemből egy kis gyufásdobozt húztam elő, s remegő ujjaimmal kicsúsztattam a skatulyát. Kivettem egy gyufaszálat, majd a dobozka oldalához érintettem a fejét. Ujjaim szüntelenül remegtek, alsó ajkamat beharapva még egy utolsó pillantást vetettem Jonginra, majd a gyufát meggyújtva a fiú mellkasára tettem azt. Először csak aprócska füst keletkezett, amint a tűz átégette kabátjának anyagát. Az első gyufa elaludt.
Szedd össze magad, Chanyeol!
Annyira nem akartam ezt tenni, de nem volt más választásom. Nem akartam lebukni, és nem akartam, hogy kitudódjon mindenki számára a szörnyű tettem. Lelkiismeretem felett gyávaságom győzött, ezért rögtön vagy négy szálat kaptam ki a skatulyából és egyszerre meggyújtva őket ismét Jonginhoz érintettem. A lángok most nem aludtak el, és bár lassan, de meggyulladt végül a szövetkabátja. Percek teltek el, és a forróság futótűzként terjedve szét rajta mindent felemésztett.
Könnyektől csillogó szemekkel bámultam a sötétben világító sárga nyalábokat. A szívem fájt, ostobának éreztem magamat. Legbelül, jó mélyen piciny lelkem megnyugvásra lelt, ám agyam nem tudta feldolgozni a tényt, hogy megöltem Jongint. Egy szörnyeteg vagyok.

28 megjegyzés:

  1. LKSJFLDKJ, IMÁDOOOOM!!! *----*
    Nem tudom, mit írhatnék ezen kívül. Annyira vártam már a 11. részt, hiszen elég fontos fejezethez érkeztünk/tél el. :3
    Azt hittem utálni foglak, amiért megölted Jongint.. .___. De neeeem! Ah, egyszerűen imádtam! Bármennyire is sajnálom szegényt, jó volt olvasni és kellett ez már nekem! :3 Jómagam is szeretem szadizni a karaktereket, de ilyen jól megírt olvasmányban végigélni az egészet fenomenális. *-* Na, de amikor felgyújtotta.. erre mondjuk nem számítottam, aaahhh. O.O Láttam magam előtt, ahogy szegény teste lángra kap. ><
    Baekhyun meg most már eldönthetné mit akar, mert engem őrjít meg ezzel. >< Vagyis, biztos tudja, mit akar, de én nem és válaszokat akaroooook! :"3 Sehun meg elmehet a francba, akármennyire az Ultimate Biasom, most elásnám. ._. Szegény Lulu, ezt nem érdemelné. :( Egy pillanat erejéig megfordult a fejemben, hogy ejj de jó lenne, ha Chanyeol őt is megölné. XD ((Jajj, el se hiszem, hogy ezt mondom...))

    Nagyon kíváncsi vagyok a továbbiakra, s arra, hogy kiket fog még eltenni láb alól Channie. :3 Meg hogy kitudódik-e ez az incidens. >< Baekhyun meg nyögje ki mit akar, különben ÉN húzom ki belőle. ><

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel olvasom!*-*
      Már én is örülök, hogy végre eljutottam idáig. :D
      Én is azt hittem, hogy utálni fogtok/fogsz. De akkor boldog vagyok, hogy a kisebb gyilkolás ellenére is még szereted a történetet és Chanyeolt is.:D Köszönöm szépen, nagyon jól esik ezt olvasni!:3 Ez a gyújtogatós csak úgy kipattant a fejemből, mikor már tehetetlenül támasztottam a fejemet, és azon gondolkoztam, hogy akkor most Chan feldarabolja Jongint, vagy... és akkor így BÁMM, ez lett. :3
      A későbbiekben elárulom, hogy ismét lesz sok Baekyeol, és nem, nem azért, mert Baekhyun végre megtörik, hanem azért, mert muszáj. :D Ehh, Sehunát és Lulut sosem fogom bántani szerintem.... :DDD

      Próbálok sietni vele, mert teljesen meg van már a folytatás. *-* Hahh, még a végén Baeket te ölöd meg. :D

      Törlés
  2. Luhan olyan aranyos volt. :$ Megzabálom a cuki pofiját. Lulut sose bánts T__T Sehunt se, ő a kedvencem, egy köcsöghülyeidióta, de ne bántsd u.u
    Kris és Chanyeol beszélgetése..hát az mindent vitt! :DD komolyan, elképzeltem ahogy ezek ketten haláli nyugalommal így beszélgetnek. végem.
    Ha nem haragszol meg én is kihagytam mikor Jongint megölte, mert még egyszer nem volt idegzetem hozzá és ez így mára már tényleg betett volna nekem, és a rossz hangulatomnak. Sorry >< Hát, kíváncsi vagyok legközelebb kit fog megölni Chanyeol, bár..remélem senki fontosat :'D
    Siess a következővel. :$

    ((bocsi hogy csak ennyit írtam, de már este van ._.))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ő karakterét nagyon kedvelem. :D Még meggondolom:P:D
      Haha, örülök, hogy tetszett!
      Nem haragszom, ne aggódj :) Majd meglátjuk:P:D
      Igyekszem^^

      ((Semmigond, nekem ez is tökéletes :3))

      Törlés
  3. Aú.
    Ne már, én nagyon szeretem Jongint!! T_T
    És CHANYEOLT IS!!
    De elintézted hogy szeretett Jonginom után sírjak és szeretett Chanyeolomat kezdjem el utálni T_T Na nem, de azért mégis, hátátátát!!! Mieeez? Chanyeol teljesen hülye! Baahhh T___T
    Ezek után mit gondol, majd Baekhyun örömmel fut hozzá, hogy "jaj de jó megölted Jongint"? ˇˇ"
    Na most feelings overloaded >_____< (amúgy zseniálisan megírt rész lett mint mindig. :Đ)
    ÉS HAAA MEGINT EZER ÉVIG KELL VÁRNI A KÖVETKEZŐRE NEM TUDOM MIT MONDOK X_X

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon szeretem, de hát na...:$
      Chanyeolt szeresd, ne utáld, kérlek.
      Lehet, ezt gondolta :D
      Köszönöm szépen, haha:33
      MOST NEM KELL MAJD OLYAN SOKÁIG VÁRNI, NYUGALOM!! :3

      Törlés
  4. Sziaa ^^
    Te jóságos... Ilyen halála lett hát szegény Jonginnak T.T nagyon durva.. Valahogy majd túlteszen magam rajta Q.Q"
    De büszkén és borzongva kijelenthetem, hogy teljesen gonosz Chanyeol hatása alatt állok ^^
    Nagyon tetszett, ahogy felépìtetted az eseményeket a tervezéstől a kivitelezésig :) Az elejétől kezdve izgalommal olvastam, hogy "uristen uristen, mi fog történni"-és határozottan tetszett a véres véfkifejlet :D
    Meglepődtem azonban, mikor Csáni azután is jó ötletnek látta Jongin halálát, miután megtudta, hogy Baek mégis kereste és aggódott érte. Bár visszagondolva azt hiszem értem a logikáját o.o
    Kíváncsi vagyok kiderül e, hogy ő volt a tettes, vagy valaki a társaságukból jön rá? Ès Baek? Vajon újra Chanyeol társaságát választja a tragédiq után?
    Most még egy kicsit síratom életem szerelmét TwT de Channie gonosz énjét nagyon szeretem, szóval fel tudom dolgozni xD
    Nagyonnagyon tetszett, szörnyen várom a folytatást!! *-* :33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!^^
      Sajnos igen :\ Igyekeztem meghökkentőre írni.
      Na, ezt örömmel olvasom:D
      Szerintem is van benne logika, mert szegényt a dühe irányította, és tessék, ez lett a végeredmény...
      Ezt majd még meglátjuk :3
      Próbálok majd sietni!:)):3

      Törlés
  5. Úristen, úristen!!!!! Ez eszméletlen jó volt! Bár tudtam, hogy fog meghalni Jongin, újra ledöbbentem! Evil-Chanyeol olyan brutális volt, és csöppet megijeszt, hogy ez nekem mennyire nagyon tetszett!!!!!!! És az hogy a végén felgyújtotta......hát nem is tudom mit mondjak.......annyira elmebeteg és én annyira imádom!!!! :D Azért Jongint nagyon sajnálom, igen csúnya halála lett!
    Baekhyun remélem bánatában és nagy aggodalmában majd Chanyeol-hoz fut!!! De így meg szegény Kyungsoo magára marad! JAJ!!!
    Na és szegény kis Luhan! Úgy vélem nem sült el valami jól a vallomás, mert gondolom azért ment el. Vagy rosszul gondolom? Na majd kiderül! :)
    Juj, mennyi kérdés!!!!! Nagyon izgulok, hogy mik lesznek a válaszok!!!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen!:D Köszönöm szépen!:)) Hát igen, megdöbbentő tud lenni, hogy tetszik az embernek az erőszakot és a brutalitást megtestesítő Chanyeol. Haha, örömmel olvasom!:3
      Majd később kiderül minden:P:D
      Sietek majd a következővel!!:3

      Törlés
  6. Úristen!! Najó, végre eljutottam odáig, hogy ezt is elolvastam, szóval most muszáj véleményt írnom.
    Már a fejezet elején tudtam hogy na most előjön a 0.fejezet és előre féltem>.< Luhan naaagyon aranyos, remélem összejönnek Sehunnal^^(OTP:D).
    A0.fejezetből és itt is egy ideig azt gondoltam, hogy Chanyeol már érzéketlen ("Megérte. Teljesen megérte Jongin halála. Ha ezt nem teszem meg, nem jövök rá arra, hogy tényleg ennyire fontos vagyok Baekhyunnak." o.O), de szerencsére nem, és mondjuk hogy örültem, amikor megbánta a tetteit, de ha jól sejtem innen nincs visszaút:D
    Egyébként nagyon jó a sztori, eredeti és imádom az ilyen beteg karaktereket xd (még akkoris ha sajnálom a többieket:D)
    Nagyon várom már a kövi fejezetet, csak így tovább^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, írtam-e már le válaszként, de annyira tudok örülni, mikor már tudjátok, hogy a 0. Fejezet milyen, és még is elolvassátok, imádjátok. Eszméletlen, de komolyan! Luhan és Sehun kapcsolatára a későbbiekben ki szeretnék térni, szóval még bármi lehetséges.
      Azért annyira nem, csak nem tud uralkodni az érzésein szegénykém. :c Hát innen nincs bizony!
      Köszönöm szépen!:33
      Próbálok sietni vele!:3 és Köszönöm még egyszer!

      Törlés
  7. OMG *-* majdnem elbőgtem magam a végén T-T Ma talàltam rà erre a blogra és egyszerűen beleszerettem ^^ 1.Baekhyunnak mi az isten baja vaan? :O
    2.Chanyeol egy akkora seggarc xD (már bocsi)
    3.Jongiiin T-T
    mindegy :) imádom és gyorsan folytasd^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ne őrjíts!:DD A könnyeidet tartogasd, haha :33 Komolyan?:) Aranyos vagy, tényleg!^^
      1. Titok:D
      2. Tudom XD
      3. Nem akartam T_T
      Igazából... nem tudom, hogy mikor lesz friss, egyáltalán érdemes-e továbbírnom, de majd meglátjuk. :)

      Törlés
  8. Mi az hgy nem érdemes?? :o már facen is írtam hogy imádom és nem érdekel hányan olvassá FOLYTATNI FOGOD!! Mert ha nem megkeresem hol laksz és meg leszel cincálva ^^ huhh....bocsi az agresszivitásért de azt utálom a legjobban a félbehagynak egy blogot....és mivel te ezt másfél hónapja nem folytatod már serbenhagyásnak veszem ~>~ de azért imádlak <3 :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *olvassák
      *cserbenhagyásnak
      Bocsika a telefon átka :/

      Törlés
    2. Nem tudom, igazából fogalmam sincs, hogy hogyan értettem. :D Valahogy elment tőle a kedvem :\\ De azért majd még próbálkozok a későbbiekben:3333
      Hahaha, nyugalom:DDDDD
      Semmigond, így is értettem mindent :))

      Törlés
  9. Annyira jó volt ez a rész is mint a többi....tegnap találtam rá a blogodra és egyszerűen alig vártam hogy végig olvassam annyira lekötött! Nagyon nagyon különlegesen írsz és az egész nagyon más mint a többi blog ezért is tetszett! Szegény Channie teljesen megőrült amit meg is értek mert Baekie bizonytalanná tette.....ahhhh idegesít néha Baekhyun viselkedése /Bocs...attól még imádom meg azt is ahogy leírod egyszerűen fergeteges^^/ És kérlek ne hagyd abba....tényleg beszállok az előttem szólóhoz és felkereslek aztán megírom veled vagy nemtudom csak folytasd....annyira jó....nem szeretem ha izgulni hagynak sok sok ideig.....szóval PLEASE PLEASE folytasd!!! :) Köszike előre is....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat!!*-* Örülök, hogy érzelmeket váltottam ki belőled az írásommal és a karakterek sikeres megformálásával:D
      Igazából nem tudom, hogy mi legyen ezzel a sztorival, mert már letettem róla. Ezért is kezdtem helyette az "Amikor a lét a tét" címűt. De... azért még átgondolom, tényleg!:))
      Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet *-*

      Törlés
  10. nagyon tetszik ez a történeted is és tényleg nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ezek után, persze, ha se kedved se időd meg ott a másik sztori is, akkor nem kell erőltetni, de tényleg nagyon szeretném, szeretnénk, ha folytatnád szerintem a többiek nevében is beszélhetek, az összes meglévő részt egy nap alatt elolvastam. akárcsak az egy testben két léleknél, esküszöm, még a suliban is azt bújtam még órán is xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon aranyos vagy!!:D Tudod mit? majd átgondolom még, hogy mi legyen ezzel, mert az az igazság, hogy piszkozatban már el van kezdve a 12. fejezet, szóval... még átgondolom:3 Először hozok új részt hétvégén (inkább vasárnap, mert szombaton nem leszek otthon) a zombisból és majd utána átrágom magam ezen újból:DDDD

      Törlés
  11. Sziaa!

    Nem szeretnéd folytatni ezt a történetet? Mert én annyira nagyon szeretem és olyan rossz, hogy így félbeszakad és itt hagysz minket kétségek között gyötrődni T_T
    Nagyon-nagyon szeretem ezt a fanfictiont és annyira szívesen olvasnám tovább *-* Mellesleg annyi a megválaszolatlan kérdés is. Rengeteg kérdés felmerült bennem a sztorival kapcsolatban és olyan rossz, hogy ezekre talán sosem fogok választ kapni :(
    Én nagyon-nagyon szeretném ha folytatnád. Persze nem akarlak piszkálni, hiszen ha nincs kedved az egészhez, akkor valószínűleg úgyse fog úgy sikerülni, ahogy szeretnéd. Csak gondoltam azért leírom, hogy én nagyon kíváncsi lennék a folytatásra és biztos vagyok benne, hogy még rengetegen mások is (hátha ez ösztönzőleg hat :)). Ha pedig tényleg nem akarod folytatni, akkor nem kaphatunk választ 1-2 kérdésre? xD Én személy szerint annyira nagyon kíváncsi vagyok a dolgokra *-* És olyan rossz érzés belegondolni, hogy lehet úgy halok meg, hogy sosem fogok megtudni néhány dolgot a ficiddel kapcsolatban T_T

    Bomi

    VálaszTörlés
  12. Ne! Ne! Ne! Ne! Ne! Miért?!!!! Jajj szegény Jongin. Miért kellett megölni? Jajj nee! Most Kyungsootól is elvetted. Nem tudom hogy Jongint sajnáljam vagy Kyungsoo jobban. Lehet hogy Chanyeol fan vagyok meg minden de most őt nem féltem. Gondolkodnia kellett volna akkor is ha te írod minden egyes lépését. Most haragszom rád, de ha feltámasztod akkor megbocsájtást nyerhetsz. Lécike!!!

    VálaszTörlés
  13. hiányzik az írásod mindd ide, mind másik blogra :( ;; <3 remélem minden rendben van és nem azért nem folytattad, mert történt valami :) fightiing!

    VálaszTörlés
  14. Gyilkooos!! :D Bakker az írásod gyilkol. Lesz folytatás?? Bár már egy ideje nem volt, de remélem azért elgondolkodsz rajta. Mert ez egyszerűen nagyon jó!! :D
    És mi az már, hogy megérte megölni Kait? :'( Ő csak segíteni akart. Ez ütött. Nagyon jó. :)

    VálaszTörlés
  15. Deee ááááááááh....mondd h lesz meg folytatás....KÉRLEK...annyira kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Baek-el meg vele, és jaaaj ez az egész...remélem, hogy ez csak egy rémálom vagy Chanyeol bekattant hallucinációja amiért nem szedi a gyógyszereit(?) de tudom hogy nem T-T vagy áhhh csak folytasd légyszii

    VálaszTörlés
  16. Sziiaa ^^ Úgy látom a komik meg a részek is elég régiek és azt sem tudom szoktad-e még olvasni itt a dolgokat :( Mindenesetre szeretném hogy tudd nagyon várom a folytatást ha egyszer kitennéd mert nagyon tetszik és érdekel a ficid :) és szerintem ezzel nem csak én vagyok így ^^

    VálaszTörlés